www.borbolycsaba.ro

A csíksomlyói Székely hadosztály emlékműnél szervezett megemlékezésen elhangzott beszédem – a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján

Tisztelt emlékező Közösség!

Úgy hírlik, Romániában van egy gond. Legalábbis egyesek szerint gond. Úgy tűnik, ez a gond sokak számára a járványhelyzetnél is nagyobb és állandóbb. Mi is ez? Vegyük sorra:

Sokszor felróják nekünk, hogy bezzeg a többi kisebbségi közösséggel nincs gond, ők nem követelőznek mindenféle jogokért. Erre a válaszunk: mi nem akarunk a többi kisebbség sorsára jutni! Ha pár tízezren lennénk, mint például az erdélyi német ajkúak, valószínűleg velünk sem lenne probléma. Sokan ezt szeretnék.

Romániában tehát sokaknak gondot jelentünk. Ez a gond mi vagyunk, mi, erdélyi, partiumi magyarok, akik – a száz év asszimiliációs folyamatai, politikai kísérletei és elvándorlásai ellenére – ma is több mint egymillióan élünk szülőföldünkön. Nem tűntünk el. Nem olvadtunk be. Mi is otthonunknak tekintjük ezt a földet. Száz év alatt sem fogadtuk el, hogy románnak nevezzenek bennünket – sem határon innen, sem határon túl. A nemzetközi, állampolgári értelmezéstől eltérően ugyanis mi a ’magyar’ alatt magyar ajkút, a ’román’ alatt román ajkút értünk továbbra is. Nem fogadjuk el a kommunizmus idején használatos „magyar nemzetiségű románok” vagy a manapság használt „magyar etnikumú románok” megfogalmazást. Ez is azt mutatja, hogy egy erős identitású közösség vagyunk. Magyarként akarunk továbbra is a szülőföldünkön élni. Nem akarunk az elzászi németek vagy az erdélyi szászok sorsára jutni. Sokkal inkább minta számunkra a dél-tiroli német ajkúak vagy a finnországi svéd ajkúak helyzete. Ezt nem értik vagy nem akarják érteni hazánkban sokan.

Még ha itt, Székelyföldön tömbben is élünk, a státusunk kisebbségi, és erre időről időre emlékeztetnek, nehogy elfelejtsük. Időről időre azt sulykolják belénk, hogy több közigazgatási, pénzügyi hatáskörrel nem lennénk jó gazdák, hogy élhetetlenek, szegények vagyunk. Anyanyelvünk gúny és megbélyegzés tárgya, immár államelnöki szinten. Közben pedig többségi diplomaták cinikusan modellértékű kisebbségpolitikát emlegetnek úton-útfélen.

Nem hallgathatjuk el, hogy ez is Trianon következménye. Trianon következménye az, hogy megkérdőjelezik a szülőföldünkhöz való jogunkat. Megkérdőjelezik az anyanyelvünkhöz való jogunkat. Visszavennék a már megszerzett jogainkat.

 

Tisztelt emlékező Közösség!

A cél ma nem a múlt sérelmeinek felsorolása, hanem az, hogy az emlékezés mellett a jelenünkkel és a jövőnkkel is foglalkozzunk, a nemzeti összetartozás napja jegyében. Ugyanakkor a múltbeli sérelmek hatással vannak jelenünkre. Tehetünk ez ellen? A sok negatívum felsorolása után azt mondom: IGEN, TEHETÜNK! SOK MUNKÁVAL! Ez a nap a jövőigenlésről szól, a cselekvésről, nem csupán a fájdalmas emlékről. Élnünk kell a jelenlegi nemzetközi viszonyok adta lehetőségekkel a szülőföldön maradás érdekében. Elérhetők térség- és településfejlesztésre európai uniós források? Hívjunk le minél több pénzt! Alkottak nekünk, csíkiaknak, gyergyóiaknak, udvarhelyszékieknek egy Hargita megyét? Tegyünk azért, hogy ebben a keretben is kihasználjuk a lehetőségeket, a többi térséggel együtt gondolkodva! Nincs nálunk nagyváros, nagyipar? Helyezzük a hangsúlyt továbbra is a vidékre! Leszedetik a „Községháza” feliratot, a székely zászlót? Használjuk minél többen a magyar nyelvet a hivatalos levelezésben, ami törvény adta jogunk! Nemzeti ünnepeinken tűzzük ki minél többen házunkra a székely lobogót! Jelezzük újra és újra, hogy itthon vagyunk, és ezt senki nem veheti el tőlünk, sem országhatárok meghúzásával, sem azzal, ha nemzetbiztonsági kockázatnak bélyegzik közösségünket.

Üzenjük: jelenlétünkkel, jogainkkal nem veszélyeztetünk senkit és semmit! Üzenjük: az identitáshoz, anyanyelvhez, szimbólumokhoz való ragaszkodás nem szélsőségesség, nem támadás! És üzenjük, hogy az imént felsorolt törekvéseinkkel, alkotó energiáinkkal nemcsak közösségünket, hanem az országot is gyarapítjuk. De azt is üzenjük, hogy Úzvölgyéért harcolunk, a jog erejével, és azt is hisszük, hogy az igazságot bizonyítani tudjuk!

Mi alkotó, produktív közösségként akarunk itthon maradni. Ehhez pedig immár száz éve azt várjuk, hogy ismerjenek el közösségként. Ne csak alkalmanként, politikai érdekből, szólamok szintjén, hanem alkotmányos garanciákkal, politikai közösségként. Amelynek a jogi státusa kormányoktól, konjunktúráktól függetlenül változatlan. Ezt szeretnénk, és nem mást, jó néhányak paranoikus félelmeivel ellentétben.

 

Tisztelt Emlékezők!

Száz évvel ezelőtt nagyszüleink, dédszüleink fölött átrendezték a határokat. Nem kérték, meg sem kérdezték őket, mégis megtörtént. Nagyszüleink, szüleink elvesztették hazájukat, de magyarként éltek tovább. Dolgoztak, építettek, gyermeket neveltek, erős közösséget alkottak. Ezt kell ma nekünk folytatni. Meg kell találnunk azokat a feladatokat, kihívásokat, amelyek közelebb hoznak bennünket, és nem eltávolítanak.

Azt látom, hogy a járványmegelőzési intézkedések, a szükségállapot és vészhelyzet idején megerősödtünk. A szükségállapot idején ismét bebizonyítottuk egymás iránti szolidaritásunkat határon innen és túl. Ez is azt mutatja: van jövőnk, itthon. Dolgozzunk tovább, hogy megerősödve térhessünk vissza a megváltozott hétköznapokba! Ahogy Kós Károly írta: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.”

Nekünk, székelyeknek van egy különös feladatunk. A csíksomlyói Szűzanya őrzőiként mi vagyunk nemzetünk lelki középpontja. Üzenetünknek ki kell sugároznia a népünk által lakott térségekre, családjainkra, közösségeinkre. Mi vagyunk a hagyomány őrei, mi vagyunk a példaadók. Hatalmas ez a felelősség, mellyel jól élnünk kötelesség. Ehhez, végezetül, ugyancsak Kós Károlyt idézem: „Építenünk kell! Fogunk hát építeni új, erős várakat a régi Istennek. Az Egynek, az Igazságosnak, az Erős Istennek.”

 

Csíksomlyó, 2020. június 4.

587 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...