fbpx

A közösség szolgálatában

Egy intézmény működése és minősége sok esetben összehasonlítható egy személlyel, aki közösségben, sokféle emberrel együtt éli az életét és intézi ügyes bajos dolgait. Nap mint nap változatos kihívásokkal, témákkal, nehézségekkel találkozunk, amelyek mind-mind megoldásra várnak. Nagy a nyomás, így elvárásokról és megfelelésről is beszélhetünk. S bár egy személy esetében nagyobb a szabadság, egy intézmény esetében, akárcsak Hargita Megye Tanácsánál, sok mindennek és mindenkinek meg kell felelni, és ez így van jól, hiszen az a célja, hogy szolgálja a közösséget, különböző területeken és módszereken keresztül.

Így ha az Európai Unió kér valamit, akkor arra megfelelő választ kell adni, ha például a minisztérium követel valamit, akkor ott is helyt kell állni, ha perről van szó, akkor a bíróságon kell megjelenni, ha egy közösségnek van gondja, akkor annak tagjaival kell személyesen beszélni, vagy ha egy személynek vannak problémái, amelyekkel megkeres, akkor rendelkezésére kell állnunk hatáskörünk és tehetségünk szerint. A megyei tanács alintézményeinek és komplex rendszerének köszönhetően így a hozzánk fordulóknak valamilyen formában segítséget tudunk nyújtani a legtöbb esetben, hiszen minden területet érintünk. Sok esetben azonban a tőlünk megoldást váróknak semleges választ kell nyújtanunk, mert vagy nem esik hatáskörünkbe kérésük megoldása, vagy mert nem vagyunk istenek, akik egyik pillanatról a másikra képesek megváltoztatni a megyénkben élő lakosság helyzetét, egy olyan országban, ahol a hatalom szabályokat állít fel, és adott egy helyzet, amit nem lehet megváltoztatni egyik napról  a másikra.

De törekszünk. Ezért dolgozunk. Ezért hoztuk létre a 2008-as helyhatósági választásokat követően azt az öt területi irodát, melynek elsőrendű feladata Hargita Megye Tanácsa és a térség önkormányzatai, valamint a lakosság közötti kommunikáció megkönnyítése, továbbá a kapcsolattartás az egyházakkal, iskolákkal, intézményekkel és civilszervezetekkel. Fontos szerepük a közvetlen kapcsolattartás a lakossággal. Az idősebb személyeknek, vagy akiknek nincs lehetőségük eljutni Csíkszeredába, lehet nagy segítség, hogy számukra közelebb is fordulhatnak a megyei tanács irodájához bármilyen problémával.

A lakosság irodáink iránti bizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az évek során már közel 17 ezren fordultak hozzánk különböző területeken felmerülő problémáikkal. A földek ügye, utak és hidak, egyházi, oktatási és szociális problémák csupán töredékei azoknak a témaköröknek, amelyekkel kapcsolatosan felkeresik kollégáinkat. Emellett mintegy 700 petíciót nyújtottak már be kirendeltségeinkhez, és büszkén mondhatjuk, hogy az esetek több mint 90 százalékában megoldást találunk a felmerülő problémákra.

Emellett pedig folyamatosan felületet és eszközöket biztosítunk arra, hogy az emberek megkeressenek problémáikkal, e-mailben, Facebookon nap mint nap  különbözőbbnél különbözőbb témákban fordulnak hozzánk, legyen szó államvizsga-dolgozat megírásáról, medvetámadásról, kezdő vállalkozásról, pályázati lehetőségekről, családon belüli problémákról, közösségi összefogásról, a bürokrácia útvesztőiről. Ha nekünk nincs módunkban segíteni, akkor megpróbáljuk továbbítani az illetékes szerveknek, személyeknek a beérkezett kérést.

Tehát továbbra is biztatok mindenkit, hogy éljen a lehetőségekkel, jöjjön, kérjen segítséget, és megpróbálunk együtt megoldásokat találni. S bár nehéz mindenkinek megfelelni és teljesíteni, törekszünk rá.

A 2012-es kampányunkban az „Akire számíthatunk” szlogent választottam, és a négy év alatt ehhez próbáltam tartani magam, ezt próbáltam betartani, hogy ha lehet, senkinek ne okozzak csalódást. Az elért eredményekről több területen is tájékozódhatnak ezen az oldalon.  Bár valószínű, hogy emberként én is hibázom, és nem mindig sikerül megfelelően teljesíteni, a törekvésem és akaratom megvolt rá, és ezután is meglesz.

 894 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...