Beigazolódnak a pesti pletykák?
Augusztusban Budapesten jártam, és hallottam néhány pletykát. A lényeg az, hogy ezek kezdenek beigazolódni. Szász Jenő kinevezése, megbízása volt az egyik a pletykák közül.
A többi pletyka megalapozottsága tárgyában majd 2014 tavaszán kaphatunk visszaigazolást. Ezért most azokkal nem foglalkoznék, de azért annyit megjegyeznék, hogy a december 9-én Bukarest bevételére készülő autonómiaharcosok dörgedelmeit nem kell olyan komolyan venni, mert az, hogy a Dambovita parti fehér házba készülnek, az csak duma. A valós szándékok sokkal prózaibbak. Minden esetre, ahogy elnéztem a MÁÉRT ülés napján készített közbeszédes interjút a Duna Televízióban én meglehetős riadalmat, félelmet véltem felfedezni Toró T. Tiboron. Valaminek történnie kellett azon a napon Pesten. És nem hinném, hogy Szász Jenő kinevezése okozta a lemerevedést.
De hogy a tárgyra térjek, valójában azért írom ezt a blogot, hogy az újonnan létrehozandó Nemzetpolitikai Intézet élén sok sikert kívánjak Szász Jenőnek. Bízom benne, hogy ezen intézet által a határon túlról (és azon belülről) érkező javaslatok, észrevételek a jelenleginél hatékonyabban csatornázódnak majd be a magyarországi kormányzati politikába. Sőt azt is remélem, hogy elemzések, javaslatok készítésén túl ez az intézmény egyfajta ombudsmani hivatalként is fog működni, amelyhez a határon túli magyar emberek fordulhatnak olyan ügyes-bajos dolgaikkal, amelyek megoldásában a magyar kormányzati intézmények rendelkeznek hatáskörrel. Sok ilyen ügy van, és az állampolgárság kiterjesztése által az érintett személyi kör illetve az ügyek száma egyre gyarapszik, és kezelésükre jelenleg nincs megfelelő intézmény kialakítva. A Nemzetpolitikai Államtitkárságnak meglehetősen sok adminisztratív, forráselosztó és egyéb államigazgatási feladata van, számos kötöttséggel. Ezért ha létrejön egy olyan intézmény, amely a napi problémákon felülemelkedve a távlatok kibontására dolgoz ki javaslatokat, én azt mindenképp üdvözlendőnek tartom. A magyar-magyar kapcsolatokban nagyságrendekkel több van, mint amit a magyar költségvetés határon túli támogatási számai mutatnak. Ez az összeg néhány tízmillió eurónyi, ami azonos nagyságrend egy székelyföldi város éves költségvetéséhez. De ha azt vesszük, hogy Magyarországnak Románia fele évről évre eurómilliárdos aktívuma van az export terén, akkor már azt látjuk, hogy ezekben a viszonylatokban komoly tétekről lehet beszélni. A kapcsolatok építése, az egymástól való tanulás, a jó példák átvétele, terjesztése, ezek mind olyan feladatok, amelyek terén hasznos lehet a Nemzetpolitikai Intézet.