Érdekes cikk
Ajánlom mindenkinek, olvassa el ezt a cikket, illetve ha van ideje és módja, nézze meg a műsort is a B1 televízió videoarchívumában. Cristoiu úr az egyik legfontosabb romániai véleményformáló, és emlékeim szerint a 90-es években napi rendszerességgel jelentek meg cikkei az akkor piacvezető Evenimentul Zileiben, amelynek akkor sok százezres példányszáma volt.
Tehát az egyik nagyágyú, ahogy mondani szokás. Cristian Tudor Popescu, Ion Cristoiu és Emil Hurezeanu az a hármas, amelyet befolyás szempontjából szerintem a nagy többség a dobogóra tesz a román sajtóban. E hármasból kettőnél jól áll a magyar ügy, Popescu úr viszont néhány napja is még ágált, meglehetősen gyengécske érveléssel a MOGYE magyar kara ellen. De ahogy a 90-es évekhez képest jelentőset változott Cristoiu úr véleménye, úgy nem lepne meg, ha szép lassan Popescu úr is enyhítené a kisebbségi oktatásra kihegyezett kritikáit, mert végső soron arról van szó, hogy van egy másfél milliós közösség Romániában, amely, vállalva minden nehézséget és kerékkötőt, anyanyelvén akar tanulni minden szinten.
Olyan nagy baj ez?
Minden magyar iskolába járó diák heti 4-5 órával többet tölt a tanintézetben csak azért, mert tanulja a magyar nyelvet és irodalmat. Minden magyar osztály tanítója – román kollégáival azonos fizetés mellett – hetente 4-5 órával többet tart csak azért, mert magyar osztályban tanít. Tehát ha már 6 évesen arra „szocializálódik” az erdélyi magyar gyerek, hogy neki magyarsága megtartása érdekében többet kell vállalnia, dolgoznia, tanulnia, akkor nem értem meg, miért lepődnek meg egyesek, ha ez az elszánás kitart egészen az egyetemig, sőt utána is, mert a magyar szülők mindent megtesznek, hogy gyerekeik is magyar iskolában tanuljanak. Tudok olyan magyar családról Fehér megyében, aki oda-vissza napi 100 kilométer ingázást vállal be csak azért, hogy gyereke magyarul tanuljon. Szóval itt olyan erők vannak, amelyeknek időszakosan lehet ellenállni, de felesleges, főleg, ha politikus az ellenálló, a keresztbe tevő. A politikus ma van, holnap megbukik, de egy nemzeti kisebbség, ha meg akar maradni, akkor megmarad és küzd a jogaiért. Egyébként sem értem azokat a román véleményformálókat, politikusokat, akik ismételten ki akarják játszani a magyar kártyát; nem veszik észre, hogy kisebbségellenes fellépéseikkel Románia kisebbségvédelmi pozícióit vizezik fel? Nem tudják, hogy napjainkra számarányát tekintve a román az az etnikum, amely legnagyobb számban él az anyaország határain kívül? Mi magyarok az elmúlt 20 évben, ha búsulni akartunk, azt emlegettük, hogy a legnagyob kisebbség vagyunk Európában. Ez már nem igaz, mert csak az utóbbi 10 évben kivándorolt Nyugat-Európába, Kanadába, az Egyesült Államokba 3 millió román etnikumú polgár, és a Moldovai Köztársaságban is él több mint 2 és fél millió. És akkor nem beszéltünk a vlachokról, ugye, akiket néhány hete végre felfedezett a román politika. Tehát én azt gondolom, hogy kisebbségi ügyben, a kisebbségek megmaradásának, kultúrája ápolásának témakörében az Európa legnépesebb határon túli közösségével rendelkező Romániának össze kell fognia, divatos szóval élve, stratégiai partnerséget kell kötnie kisebbségvédelmi téren az Európa második legnagyobb határon túli közösségével rendelkező Magyarországgal. Gondolom, egyre több román véleményformáló is kezdi belátni, hogy e témakörben nem érdekellentét van, hanem érdekazonosság, ezért remélem, egyre többen követik Cristoiu úr példáját.
