fbpx

Erős csíki RMDSZ-es csapat kéri az emberek bizalmát az önkormányzati választásokon

Csíkban erős csapat kéri az emberek bizalmát június 5-én – fogalmazott Borboly Csaba területi elnök az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének május 11-én, Csíkmindszenten tartott kampányindító rendezvényén, amelyen mintegy félezer csíki önkormányzati képviselő-, polgármester- és megyei tanácsos-jelölt vett részt családjaik társaságában.

A területi elnök kiemelte, a csíki RMDSZ-ben azért van siker, mert összeforrott a csapat. Az emberek nem engedik el egymás kezét, és ha bárkinek baja van, mindig számíthat a másikra. Ez a csapat az elmúlt évek során tette a dolgát, végezte a munkáját. Hangsúlyozta, sokan próbálják elvitatni a felmutatott eredményeket, de ő inkább Széchenyi szavait parafrazálva arra biztatja a jelenlevőket, merjenek nagyok lenni, és ebben a szellemben dolgozzanak úgy a kampányidőszakban, mint a választás után.

Kelemen Hunor szövetségi elnök köszöntőbeszédében elmondta: „Bátor emberek vannak ebben a teremben, bátor nők és bátor férfiak, mert aki 2016-ban bármilyen szerepet vállal a helyi vagy országos politikában, országszerte vagy Székelyföldön, az nem egy kockázatmentes vállalkozásba kezd. A bátorság mellett azonban a magyar ügy szolgálata a legfontosabb, mert a közélet elsősorban szolgálatot jelent. És nemcsak Székelyföldön jelenti ezt, hanem vegyes vidékeken vagy a szórványbeli kis közösségékben is, ahol ötven-hatvan ember szavazatával van esély bejuttatni egy tanácsost, aki a közösség érdekeit képviselheti”. A szövetségi elnök arról is beszélt, hogy az utóbbi időben az önkormányzati és parlamenti képviselők gyakran megkérdezték tőle: érdemes-e a szolgálatot tovább vállalni, újabb mandátumért indulni? „Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy érdemes, mert akit már minden eszközzel megpróbáltak sarokba szorítani, annak sok újat nem tudnak már mutatni. Nekünk ilyenkor össze kell zárnunk, össze kell fogódznunk és mennünk kell előre” – ösztönözte a csíki önkormányzati jelölteket az RMDSZ elnöke, akikről úgy vélte, „jó és erős csapatként” mérkőznek majd meg a június 5-i választásokon.

Tánczos Barna szenátor felszólalásában arról beszélt, az önkormányzati munka valójában vezetéstechnika, és megfelelő elvégzéséhez számos adottságra, képesség szükséges. Minden vezetőnek meg kell álmodnia, mit akar, meg kell keresnie az utat a megvalósításához, és az adott lehetőségeinket kombinatívan kell kihasználnia – mondta a szenátor, majd hozzátette, hogy emellett szükség van az alázatra. Végezetül leszögezte, az erős közösségnek erős vezetőre van szüksége, a fejlődő közösségnek arra, hogy mi magunk is képesek legyünk a fejlődésre, a felelős vezetőnek pedig felelős közösségre.

Korodi Attila parlamenti képviselő szintén arra biztatta a jelölteket, bízzanak önmagukban és a terveikben. „Az elmúlt időszakban rengeteg, annak idején akár merésznek tűnő elképzelés megvalósult, olyanok is, amelyekben bizony nem hittünk. Most ebben az időszakban újra tele vagyunk tervekkel, meggyőződésem, hogy jó tervekkel, mégis sokan félve gondolunk rájuk. De hinni kell, és bízni, mert már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk ezeket megvalósítani.” – mondta a képviselő, aki a továbbiakban annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a tervekben és az elképzelésekben való hitet a jelöltek minden lakosnak személyesen tolmácsolják, és mondják el. Hangsúlyozta azt is, hogy közös felelősség a fiatalok számára megoldást kínálni gazdasági intézkedések, szolgáltatások bővítése, infrasktruktúra fejlesztése révén, mert éhes gyomorral senkiben nincs hajlandóság a közösségi ügyek irányába.

Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármesterjelöltje a felcsíki jelöltek nevében szólt. Meglátása szerint a legfontosabb a keresztény értékrend szerinti élet, és az, hogy egymással vállvetve, közösen harcoljunk közösségünk érdekeiért, bátran, félelem nélkül.

Gergely András, Csíkszentmárton polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy a sok ismerős arc a teremben számára azt mutatja, az emberek nem fásultak el, a sok új arc pedig erőt ad számára, mert azt jelenti, vannak még emberek, akik a közösség szolgálatába állnak. Gergely az alcsíki önkormányzati jelöltek nevében szólalt fel.

Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármesterjelöltje, az oldalcsíkiak nevében egy idézettel zárta az eseményt: “Vezetőnek lenni nem azt jelenti, hogy osztod az észt, elvársz, dirigálsz, és kiéled a középszerűséged. Vezetőnek lenni nem más, mint mikor elszakíthatatlan bizalom fűz össze azokkal, akik iránt felelősséggel tartozol. Akik kérdőjel nélkül követnek téged bárhová, mert látják, tudod merre mész. Vezetőként nem azért nézel hátra, hogy a “dicsőséges” múltadból meríts erőt, hanem mert vigyázó tekinteted van a csapatodra, hogy le ne maradjon senki. A vezető példával vezet, de betartatja a szabályokat. A szabályok azért vannak, hogy a csapat egyben maradjon és egymást, együtt vigyék előbbre. Aki nem akar a csapat része lenni, azt magára hagyja vagy elzavarja, mert a csapat érdeke kívánja így, nem pedig a középszerű egója. A vezetőt azért követik, mert valamikor ő is jó követő volt, és megtanulta milyen igazi csapattagnak lenni. Nem kérdés, hogy hisz abban, amit csinál, tudja mit csinál, és tisztán látja hová tart. A vezető a csapatért dolgozik, a csapat a vezetőért. Ez tartja mozgásban az egészet!”

Csíkszereda, 2016. május 12.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.