fbpx

Hargita Megye Tanácsa számos beruházása akadt el a jelentkező cégek hiányában

Több nagy projekt is elakadt annak okán, hogy Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett közbeszerzésekre nincsenek jelentkező cégek. Számos olyan, a megye számára fontos beruházások vannak, amelyre többszöri kiírásra sem érkezett egyetlen ajánlat sem. A megyei tanács alintézményeként működő Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház bővítésének és átalakításának befejezési munkálataira a harmadik kiírásra sem volt jelentkező cég. A tüdőgyógyászati és fertőző osztályoknak helyet adó új kórházépület megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére pedig a második kiírásra sem volt jelentkező cég. A Nagy Laji – dombjára szánt ötödik, négy lakrészt magába foglaló orvoslakás tervezése és kivitelezése jelenleg másodikszor van meghirdetve, amelyre március 6-ig várják az ajánlatokat. A járdaprogramban szereplő Ditróban és Csomafalvára elképzelt járdák kivitelezésére a megyei utak mentén, szintén egy építő cég sem jelentkezett, ezekre második alkalommal is újra ki kell írni a közbeszerzést. Hasonlóan a zetelaki járdaprogramra két közbeszerzést indított a megyei tanács az előző céggel történt szerződésbontást követően. Az előző kivitelezés helyreállítási munkálataira a harmadik kiírást követően tudott a megyei tanács szerződést kötni, míg a befejezési munkálatokra két kiírást követően sem volt jelentkező, így azt harmadikszor is szükséges lesz közbeszereztetni. A 126-os jelzésű megyei út Vasláb és Gyergyóújfalu közötti szakaszának felújítását követően Vaslábon a vasútátkelő kiépítését külön kell közbeszereztetni, hiszen a jelentkező cég a Román Vasúti Hatóság engedélyével is rendelkeznie kell a speciális munkálatokat igénylő kivitelezésre. Erre közbeszerzésre kétszeri kiírásra sem jelentkezett cég, harmadik kiírásra növelt értékkel hirdetik újra meg. A Gagy keresztje fele vezető 136-os megyei út 600 méteres szakaszának felújítására sem volt jelentkező. Harmadik kiírásra idén növelik a szakaszt, így Gagytól egészen a megyehatárig hirdetik meg a munkálatokat, így a remények szerint a növelt összeg okán már lesz jelentkező cég is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint nehéz helyzetbe került a megyei tanács, hiszen sok, a helyiek és a megye számára is fontos beruházás nem halad, mivel nincs, aki elvégezze a munkálatokat. – Korábban az utász cégek harca is kedvezőtlenül érintette a megye közbeszerzéseit, hiszen a nagyobb cégek olyan kis áron vitték el a közbeszerzéseket, amelyeket a kisebb cégek nem engedhettek meg maguknak, később pedig a nagy cégek a sok munkának köszönhetően nem tudják tartani a kivitelezési határidőket. A kormány kaotikus gazdaságpolitikája sem segít ezen, a cégek nem készültek fel rá, hogy a minimálbér ilyen mértékben emelkedni fog, az alkalmazottakat már nem tudják megfizetni, így nagy az elvándorlás. Nincs ki elvégezze a munkát – tette hozzá Borboly Csaba.

Hargita Megye Tanácsa beruházásai a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon böngészhetőek.

Az aktuális közbeszerzések az alábbi linken:

http://achizitiipublice.judetulharghita.ro/achizitiipublice

Csíkszereda, 2019. február 15.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.