fbpx

Iskolakezdéskor már kaphatják a tejet és a kiflit az iskolások és óvodások

Várhatóan az iskolakezdéssel egy időben már kaphatják az általános iskolás és óvodás gyerekek a tejet és a kiflit Hargita megyében. Hargita Megye Tanácsa beruházási vezérigazgatóságának munkatársai még augusztusban elbírálták a benyújtott pályázatokat, és a kiírást közzétették az elektronikus közbeszerzési rendszeren (SEAP). A tejre vonatkozó eredmények hétfőn, szeptember 1-jén, míg a kiflire vonatkozóak egy nappal később, 2-án váltak nyilvánossá.

– Az előző évi rossz tapasztalatokból kiindulva idén külön figyelmet fordítottunk arra, hogy időben meghirdessük a tej-kiflire vonatkozó pályázatot. A kormányprogram előírásainak megfelelően szigorúak voltak az elbírálóbizottság tagjai, mind a tej, mind a kifli esetében volt olyan pályázati iratcsomó, amely bizonyos szempontokból nem felelt meg a kiírás feltételeinek. Azt tartottuk szem előtt, hogy a diákok és óvodások jó minőségű terméket kapjanak, hiszen napi szinten fogyasztják azt. Az eredmények bizonyítják azon törekvésünk sikerét, hogy helyi cégeket próbálunk segíteni. Már évekkel ezelőtt eldöntöttük, hogy a 67 településen egyenként írjuk ki a pályázatot kiflire és tejre is, annak ellenére, hogy ez lényegesen több munkával jár – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.

Az óvási időszak ugyan még tart – a tejre szeptember 11-ig, a kiflire 12-ig lehet fellebbezni –, de nem számítanak óvásokra, mivel a visszautasított cégek esetében alapos indokok mentén döntött a bizottság. A tejre öt cég jelentkezett, amelyből négy nyert, a kiflire kilencen nyújtották be pályázatukat, közülük heten nyertek.

A tejet biztosító cégek, valamint a települések listája

A tejet két Hargita megyei, egy Kovászna megyei és egy Temes megyei cég szállítja idén. A Gordon Prod Kft. Csíkszeredában, Maroshévízen, Tusnádfürdőn, Balánbányán, Borszéken, Bélborban, Fenyéden, Csíkcsicsóban, Gyergyócsomafalván, Gyergyóhollón, Korondon, Gyergyóditróban, Felsőboldogfalván, Csíkszépvízen, Galócáson, Gyergyóalfaluban, Gyergyószárhegyen, Csíkszentléleken, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Farkaslakán, Oklándon, Kászonaltízben, Parajdon, Gyergyóremetén, Csíkszentkirályon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmártonban, Salamáson, Gyergyóújfaluban, Gyergyótölgyesen, Tusnádon, Vaslábon és Zetelakán biztosítja a tejet, amelynek ára dobozonként 50 és 61 bani között változik.

A Temes megyei Simultan Kft. Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Etéden, Szentábrahámon, Kápolnásfaluban, Székelyderzsen, Lövétén, Homoródszentmártonban, Homoródalmáson, Bögözön, Nagygalambfalván, Románandrásfalván, Újszékelyen, Várhegyen, Siménfalván, Kányádon és Székelyvarságon biztosítja a tejet, amelynek dobozonkénti ára 48 és 55 bani között mozog.

Az ugyancsak Hargita megyei Lactis Kft. Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Oroszhegyen és Máréfalván 44 és 48 bani közötti áron biztosítja a tejet.

A Kovászna megyei Pan-Abacs Kft. 56 és 57 baniért Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Csíkkozmáson, Csíkdánfalván, Csíkmadarason, Csíkszentmihályon, Csíkpálfalván, Csíkrákoson, Csíkszentsimonban, Csíkszentimrén, Madéfalván és Csíkszenttamáson szállítja a tejet.

A kiflit biztosító cégek, valamint a települések listája

A Hargita megyei Piposz Impex Kft. a gyimesfelsőloki, míg az In-Com-Euro Kft. a gyimesközéploki iskolásoknak és óvodásoknak darabonként 25 baniért szállítja a kiflit. A Primula Kft. 21 és 24 baniért Kászonaltízben és Csíkszentmártonban, míg Gyergyócsomafalván, Gyergyóalfaluban és Gyergyóújfaluban 22 baniért szállítja a péktermékeket.

A Kovászna megyei Pan Abacs Kft. Tusnádfürdőn, Csíkkarcfalván, Csíkcsicsóban, Csíkkozmáson, Csíkszépvízen, Csíkmadarason, Csíkszentmihályon, Csíkszentkirályon és Tusnádon nyert, 21 és 22 baniért biztosítja a péktermékeket.

A Harmopan Rt. a következő településeken nyert: Csíkszereda, Balánbánya, Székelykeresztúr, Szentegyháza, Fenyéd, Kápolnásfalu, Csíkszentgyörgy, Csíkdánfalva, Csíkszentlélek, Csíkpálfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, Csíkszentsimon, Csíkszentimre, Máréfalva, Madéfalva, Csíkszenttamás. A kifli darabonkénti ára 20 és 26 bani között mozog.

A Kolozs megyei Media Pop Art Kft. Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, Borszéken, Etéden, Szentábrahámon, Bélborban, Gyergyóhollón, Korondon, Székelyderzsen, Oroszhegyen, Gyergyóditróban, Felsőboldogfalván, Galócáson, Gyergyószárhegyen, Lövétén, Farkaslakán, Homoródszentmártonban, Bögözön, Oklándon, Nagygalambfalván, Parajdon, Gyergyóremetén, Románandrásfalván, Salamáson, Újszékelyen, Várhegyen, Siménfalván, Gyergyótölgyesen, Kányádon, Székelyvarságon, Vaslábon és Zetelakán 22 és 33 bani közötti áron szállítja a kiflit.

Csíkszereda, 2014. szeptember 3.

 676 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...