fbpx

Jelentős előrelépés az új tüdő- és fertőző betegségek osztálya ügyében

Nagy lépésben folytatódhat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fejlesztése, miután a tavaly novemberben Csíkszereda város helyi tanácsa elfogadta a kórház területére vonatkozó övezeti rendezési tervet (PUZ). A munkálatok folytatásaként, elkészül egy új épület megvalósíthatósági tanulmánya, az erre vonatkozó szerződést a szakcég képviselőjével február 20-án írta alá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csíkszeredai kórházban. Ebbe az új épületbe költöztetik a tüdő- és fertőző betegségek osztályát Csíksomlyóról. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére vonatkozó szerződés értéke 80 ezer lej áfa nélkül.

A szerződés aláírásával egy jelentős időszak zárul le, amikor arra keresték a megoldást, hogy új helyet találjanak a tüdő- és fertőző betegségek osztályának, mondta Konrád Judit kórházmenedzser, és köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette az ügy előmenetelét.

– Figyelembe véve, hogy Ferenc pápa hamarosan a térségbe látogat, illetve hogy 1998-tól a csíksomlyói tüdő- és fertőző betegségek osztályának épületét visszaszolgáltatták a római katolikus egyháznak, és az állam úgymond adós az új épület biztosításával, bízom a kórház ügyének támogatásában, és hogy 5-6 éven belül az új helyére költözhet a tüdő- és fertőző betegségek osztálya – fogalmazott Hargita Megye Tanácsának elnöke.

– Több erdélyi kórház részesül központi finanszírozásban, ez olyan politikai tárgyalásoknak a következménye, amelyek megelőzik a költségvetés előkészítését. Örülök, hogy a tárgyalások eredményesek voltak, köszönöm az RMDSZ-es kollégáimnak a támogatást. Ez egy óriási segítség a csíkszeredai kórháznak, de csupán az első lépés, és bízom benne, hogy 2-3 éven belül olyan fejlesztések lesznek, amelyek révén méltán válik a csíkszeredai kórház regionális kórházzá, ahol a korszerű felszerelések beszerzése mellett eredményes kutatómunka is folyik – nyilatkozta Tánczos Barna szenátor.

Adina Mureșan, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével megbízott cég képviselője a jó együttműködés reményét fejezte ki annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló 180 nap alatt elkészüljön a dokumentum. Mint hozzátette, cégük készített korábban hasonló tanulmányokat a nagyszebeni és a besztercei kórházaknak.

A technikai részleteket Péli Levente, a megyei tanács Műszaki vezérigazgatóságának vezérigazgató-helyettese ismertette, aki elmondta, hogy az új épület felülete 4500 nm lesz, az első emeleten kap helyett a tüdő- és fertőző betegségek osztálya, a félemeleten pedig a röntgenvizsgálat és raktárak.

Az előkészítő folyamatról beszélt Ambrus Irén is, a tüdő- és fertőző betegségek osztályának vezetője, aki úgy fogalmazott, évtizedek óta ez a legelőrehaladottabb projekt.

Ez alkalommal írta alá szolgálati lakására vonatkozó bérleti szerződését Csató László Szilárd onkológus szakorvos, aki januártól erősíti a csíkszeredai kórház csapatát.

Csíkszereda, 2019. február 20.

 303 total views,  2 views today

Hozzászólások
Loading...