Kalákáztak Madéfalván is
A Hargita megyei kaláka a gyermekeinkért címmel meghirdetett megyei tanácsi kezdeményezés nyomán október 30-án, szerdán délután Madéfalván, a főúti 4-es számú iskolánál kalákáztak a helybéliek. A községben több szakaszban végzik a munkálatokat, és a 4-es tanintézeten kívül a Zöld Péter Általános Iskolánál is kalákáznak majd. A 4-esnél végzett munkálatok során újrafödik az épületet, és lebontják a régi fásszínt.
A kalákában részt vett Borboly Csaba megyeelnök is, aki a helyszínen nyilatkozva ismételten azt hangsúlyozta, hogy kevés pénzből sok mindent meg lehet valósítani, ha van rá akarat és egyetértés.
– A madéfalviak is pozitívan reagáltak kezdeményezésünkre, tenni akaró emberek laknak itt is, és ennek már látszik az eredménye – mondta az elöljáró, aki a résztvevőknek átadta a megyei tanács Összetartozás jelvényét és emléklapját.
Az első kalákázás már megtörtént, amint azt korábban hírül adtuk: október 19-én a Csíkpálfalva községhez tartozó Delnén, a megyei tanács kihelyezett ülése után a helyi elemi iskolában új mellékhelyiség kialakításának fogtak neki a tanácsosok, a polgármester és a szülők, a Hargita stúdió erről szóló kisfilmjét megtekinthetik ezen a linken: http://hargitatv.ro/2013/
A kihelyezett ülésen utalták ki a támogatást a tanintézetek számára, amelyekről a következő link alatt található térképen –http://kalaka.hargitamegye.ro/
Csíkszereda, 2013. október 30.