Meg kell látni a feladatot

Ha feladatot látsz, ne halaszd el, vallja Bedő Imre, a Férfiak Klubjának elindítója és vezetője. Böjte Csaba egyik mondása, hogy azok a családok maradnak együtt, amelyek együtt tudnak dolgozni. Meggyőződésem, hogy ez igaz a szűkebb vagy tágabb értelemben vett közösségre is. Akkor tudunk megmaradni és fejlődni, ha meglátjuk a feladatot, és azért teszünk is.

Madéfalva az együtt dolgozás jó példája, pozitív élmény volt hallgatni tavalyi beszámolójukat és idei terveiket, látni azt a jó közhangulatot, amelyben mindenki tesz, nemcsak azok, akik közéleti szerepet vállaltak. Kalákában építkeznek, fontosnak tartják a közösségi programokat és a helyi csoportosulások meglétét, így van többek között önkéntes tűzoltó-alakulat, néptánccsoport, templomi énekkar és számos egyháztanácsos a községben, aki a közösségért tevékenykedik.

Madéfalva az egyik legjobb Hargita-modell, hiszen a községben egyszerre fejlődik több terület. Ez a község és a lakosság hozzáállása is bizonyítja, hogy ha van idő, energia és anyagi forrás, akkor tenni kell, megkeresni a megoldásokat a problémákra a fejlesztés érdekében, és senkinek nincs joga visszafojtani ezeket a törekvéseket.

Meggyőződésem, hogy a fejlődéshez kell legyen perspektíva, ami minden területet magába foglal. A célunk az, hogy élhető mindennapokat teremtsünk, jövőképet adjunk fiataljainknak. A teljes élethez a Maslow-piramis minden szintjét igyekszik az ember kielégíteni, ezért egy településen sem elég csupán a közművesítést megoldani, hanem szükség van a közösségi szellemre is, és a közösség megtartó erejének megtapasztalására.

Hiszek benne, hogy a közösségért érdemes tenni, hogy a megye minden lakója ugyanolyan fontos, és mindenki problémája egyformán fontos. És abban is hiszek, hogy nem mindig felülről kell várni a megoldást, hanem akarattal, összefogással sok problémát meg lehet oldani, sok feladatot el lehet végezni. Ennek szellemében folytatjuk tovább a munkát! Folytatjuk, Székelyföld!

Borboly Csaba

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.