fbpx

Megszülettek a fotópályázatunk eredményei

Tisztelt pályázók!

A Legszebb nyári élményeim Hargita megyében elnevezésű fotópályázatunkra összesen 110 pályamunka érkezett be, a zsűrizés rendhagyó módon történt, a szakmai zsűri mellett maguk a pályázók is a zsűri tagjai lehettek. Minden pályázót felkértünk, hogy az elmúlt hét során nézzék végig a beérkezett képeket és írják meg nekünk e-mailben azt a 3 nevet, akik szerintük a legjobb képet készítette. A pályázók beérkezett szavazatai alapján a szakmai zsűri értékelte a kialakult sorrendet és azt változtatás nélkül el is fogadta: a legjobbnak Fülöp Barna Tejút c. fotóját ítélték, amelyet a Vargyas-szorosban kapott lencsevégre.

Fülöp Barna - I. díj
Fülöp Barna – I. díj

Második helyen végzett  Antal Zsombor a Vasárnapi élet az Egyes-kőnél c. fotójával, míg a harmadik legjobb fotó készítőjének Gecse Noémit ítélték, aki csíkszentimrei szivárványos képével remekelt.

Antal Zsombor - II. díj
Antal Zsombor – II. díj

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy ugyancsak sok „szavazat” érkezett Albert Zoltán, Farkas Tamás, Héjja Árpád és Kis Szilveszter fotóira is. Nekik is gratulálunk!

Gecse Noémi - III. díj
Gecse Noémi – III. díj

A három nyertest fotóalbumot tartalmazó ajándékcsomaggal jutalmazzuk, nyereményüket átvehetik a megyeházán, az elnöki kabinetben munkanapokon 8-16 óra között.

Bár ez esetben nem számítottak a képekre adott kedvelések, mégis örömmel tapasztaltuk, hogy összesen közel 2000 lájk érkezett a fotópályázat munkáira.

A fotóalbum itt érhető el.

Köszönjük a részvételüket és a sok szép beküldött fotót!

Tisztelettel:

Borboly Csaba,

elnök

Csíkszereda, 2016. szeptember 6.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.