© European Union / John Thys

Most kell felszólalni az APIA-támogatásért

– Székelyföldnek is meg kell fogalmaznia, milyen elvárásai vannak a KAP, az Európai Unió mezőgazdasági támogatási rendszerével kapcsolatosan. Olyan közös agrárpolitikai javaslatcsomagot tervezünk összeállítani, amelyet továbbítani fogunk az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának – fogalmazott Borboly Csaba a Régiók Bizottsága 132. plenáris ülését követően.

– Nagyon fontos, hogy minél többen, – főleg azok, akik a mezőgazgadásgban, vidékfejlesztésben tevékenykednek – elmondjuk álláspontunkat a KAP reformja kapcsán – emelte ki a megyeelnök és hozzátette, szükség van arra, hogy a KAP továbbra is támogassa a fenntartható és életképes családi mezőgazdasági gazdálkodást, a kis- és középtermelőket, gazdákat, ami előmozdítja a vidéki lakosság megtartását és élelmezésbiztonságot biztosít számukra.

Borboly Csaba azt is kiemelte, vonzóvá kell tenni a vidéki területeket mind a megélhetés, mind pedig a foglalkoztatás szempontjából, ebben pedig jelentős szerepe van az új támogatási rendszer célkitűzéseinek és eszközeinek.

– Fontos, hogy ne csökkenjen a területalapú támogatás, csökkenteni kell az adminisztrációs terheket, továbbá olyan pénzügyi eszközöket kell bevezetni, amelyek a mezőgazdaság, a vidéki térségek és közösségek szükségleteit megfelelő módon fedezi – sorolta a megyeelnök, majd hozzátette, kiemelt cél a generációs megújúlás elősegítése és külön oda kell figyelni a fiatal gazdákra, továbbá  lényeges a fiatal mezőgazdasági termelő, valamint a mezőgazdasági tevékenységüket megkezdő termelők további támogatása.

– Ha most nem tesszük le a javaslatainkat, később hiába háborgunk azon, hogy kisebb lesz az APIA-támogatás. Erről szól az a konzultáció, amit pénteken, december 7-én 14 órától tartunk Hargita Megye Tanácsa Márványtermében. Az itt megfogalmazott javaslatok alapján dől el, hogy 2021 után mennyi támogatást kapnak a székelyföldi gazdák is. Várjuk a gazdaszervezetek képviselőit, az állattenyésztő gazdákat, a vidékfejlesztési szakembereket, mindazokat, akiket érdekel a vidék jövője! Mert Európa Hargita megyében kezdődik! – emelte ki a megyeelnök.

Az Európa Hargita megyében kezdődik! – Az Európi Néppárt helyi konzultációja a Közös Agrárpolitika jövőjéről elnevezésű konzultáció facebook eseménye az alábbi linken telinthető meg:

https://europa.eu/european-union/about-eu/institutions-bodies/european-committee-regions_hu

Csíkszereda, 2018. december 6.

10 total views, 2 views today

Hozzászólások
Loading...