fbpx

Nem tudom, mi folyik itt

Illetve sejtéseim azért vannak, csak azt nem tudom, hogy a romániai politikát jellemző hatalmi pókerben az egyes szereplők valójában milyen lapokkal rendelkeznek. Nem tudok pókerezni, kevés kártyajátékot ismerek, például a nem oly bonyolult huszonegyezést. Ha ennek a kártyajátéknak a terminológiáját használjuk, akkor úgy tűnik, hogy Băsescu államelnök 19-re lapot húzott. Az USL vezetői úgy állítják be, hogy nem is 19-re, hanem 20-ra húzott lapott. Tehát nincs esélye, felfüggesztik, nem lesz beleszólása az új miniszterelnök jelölésébe.

Nem láthatunk be a kártyáik mögé, de azért véleményünk lehet. Mindenesetre én azt gondolom, hogy a nyári felfüggesztősdi tapasztalataiból kiindulva minden bizonnyal nem 20-ra húzott lapot Băsescu, és talán nem is 19-re, van ugyanis néhány olyan körülmény, amely kétségessé teszi, hogy a felfüggesztése sikeres legyen, és hogy meg tudják fosztani a miniszterelnök-jelölés jogától.

Indokaim a következők:

A december 9. utáni felfüggesztéséhez parlamenti többségre van szükség. Már ez sem biztos, mert az USL zászlója alatt igen színes politikai előéletű jelöltek jutnak mandátumhoz, és itt nemcsak Gigi Becalira gondolok. Egyáltalán nem biztos, hogy az a többtucatnyi USL-s honatya, aki ilyen vagy olyan módon bekerült, azt fogja cselekedni december 9. után, amit előtte mond. A román parlament közel egynegyede a mostani négyéves ciklusban tábort váltott, és ezt meg fogja tenni december 9. után is, ha kell többször is.

De valószínűleg az 50%-ért fáj legkevésbé az USL vezetőinek a feje. Szerintem őket sokkal jobban aggasztja az Alkotmánybíróság majdani reakciója, ha ugyanis alkotmányellenesnek minősítik a felfüggesztő parlamenti döntést, akkor Băsescu pozíciója és ezáltal miniszterelnök-jelölési joga kőbe vésett lesz. És akkor majd rendőrkordonnal sem lehet megállítani a Cotroceni palota kapujában a sok gazsulálni igyekvő újdonsült honatyát, miniszter- és egyéb önjelöltet. És természetesen ott van a NATO meg az EU, valamint a következő hétéves ciklus költségvetésére vonatkozó tárgyalássorozat – számos olyan körülmény, amely az államelnöki felfüggesztés realitását igencsak csökkenti.

Ha viszont ezektől mind eltekintünk, tehát ha sikerül a felfüggesztés, még akkor is ott van a legnagyobb falat az USL számára, és ez a referendum maga. Nyáron nem sikerült a szükséges szavazatot megszerezni a felfüggesztéshez, és most, amikor nagyobb a népszerűsége az államelnöknek, miért sikerülne?

Hogy Ponta és Băsescu hányadán állnak egymással, mi a mozgásterük, ezt ők nagyon jól tudják, tehát szerintem a mostani parádé nem szól egyébről, mint a vetélytárs szavazótáborának elbizonytalanításáról. Băsescu december 9. után annál jobban tudja érvényesíteni akaratát, minél kisebb az USL parlamenti frakciója. Hogy tudja ezt elérni? Úgy, hogy csökkenti az USL-s szavazótábor és főleg a kampányt meghatározó aktivisták, polgármesterek motiváltságát, elszántságát. A tegnapelőtti és a tegnapi beszéddel Băsescu főleg az USL-s mozgósításért felelős aktivistáknak, önkormányzati és egyéb állami funkcionáriusoknak üzent: fiúk, lányok, törhetitek kezeteket-lábatokat a kampányban az USL-ért, úgyis az lesz a miniszterelnök, akit én jelölök, tehát a pártlogika nem fog működni.

Az USL vezetői nap mint nap elmondják, hogy ha nem Pontát jelöli Băsescu, akkor felfüggesztik, ám ennek pont a fordítottját csinálják.

Mindez cirkusznak tűnik mindkét oldalról, de a romániai politikában van racionalitása annak, amit csinálnak, mert abban az országban, ahol néhány liter olajjal, cukorral szavazatot lehet vásárolni, ott sok minden elképzelhető.

A lényeg azonban nem ez, hanem hogy mi fog történni valójában. Szerintem december 9. után létrejön egyfajta kompromisszum a két fél között, és én arra tippelek, hogy még akár Ponta is miniszterelnök maradhat, ha az USL nagyon nagy, kétharmad közeli eredményt ér el. Ha viszont az USL-nek csak 50% körüli mandátumszámot sikerül elérni, akkor szerintem már nem Ponta lesz a miniszterelnök.

Feltevődik a kérdés, hogy ebben a helyzetben nekünk, erdélyi magyaroknak van-e beleszólásunk a dolgokba. Természetesen van, mert minél nagyobb az RMDSZ-es mandátumok száma, annál kevesebb mandátum jut az USL-nek, és kormányalakításkor minden szavazat számít. Másfelől pedig ha mégis valami csoda folytán sor kerül az államfő felfüggesztésére decemberben, januárban, akkor megint nagy súllyal esik latba a véleményünk, szavazatunk, ugyanis a nyári felfüggesztősdi egy dologra jó volt: bebizonyította, hogy a magyarság nélkül nem lehet államfőt buktatni. Államfőt választani a magyar szavazatok ellenében lehet, ez bebizonyosodott 2004-ben, de államfőt buktatni a magyarság ellenére nem lehet, ezt igazolta 2007, illetve 2012.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.