fbpx

Népviseleteket adtak át Csíkvacsárcsiban

Népviseleti darabok elkészítésére-beszerzésére pályázhattak a román törvényeknek megfelelően létrehozott és bejegyzett közjogi és magánjogi, jogi és természetes személyek Hargita Megye Tanácsától. Szeptember 14-én, szombaton este a csíkvacsárcsi általános iskolában átadták azt a húsz darab felcsíki székely ruhát, amelyet az említett pályázat útján nyert el a helyi Cserevirág Néptánccsoport a megyei tanácstól, ugyanakkor átadtak nyolc darab szatmári ruhát is, amelyet a Vacsárcsi Közbirtokosság vásárolt az együttesnek.

Az eseményen Fodor Zoltán, a Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület programfelelőse köszöntötte a jelenlevőket, és örömét fejezte ki, hogy a helyi tánccsoport húsz tagjának sikerült új székely ruhákat készíttetni, valamint biztatta a szervezet fiataljait a további közös munkára. Megköszönte Hargita Megye Tanácsának, illetve a Vacsárcsi Közbirtokosságnak, hogy támogatták a Cserevirág Néptánccsoportot.

Az ünnepségen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki hangsúlyozta az összefogás fontosságát, ugyanakkor gratulált a tánccsoportnak, amellyel mint elmondta, találkozott a múlt héten Oroszhegyen, ha pedig egy csoportot több helyre hívnak fellépni, akkor az a szakmai munka elismerése. A megyeelnök ismertette a program célját, amely a Hargita megyei kulturális élet serkentése és népszerűsítése, hagyományaink ápolása.

– Az előző évek tapasztalatából kiindulva nagyon ösztönzően hat a fiatalokra a program, a támogatás révén örömmel vesznek részt a tánccsoportok életében, így a pályázati rendszer által elősegíthettük a közösségi életet is megyénkben – fejtette ki a pályázati program kapcsán Borboly Csaba, aki végül azt kívánta a csoport tagjainak, hogy minél többször használják a népviseletet.

Az eseményen jelen volt Becze István megyei tanácsos is, aki szintén sok sikert kívánt a néptánccsoportnak.

A Cserevirág Ifjúsági Néptánccsoport 2011 decemberében alakult újra a falu középiskolás diákjaiból. Legfőbb célkitűzései közé tartozik a székely táncok megtanulása, valamint a néptánchagyományok őrzése, ápolása és továbbadása. Az elmúlt évben sikeresen szerepeltek a falunapokon, az Ezer Székely Leány Napján, a Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozón, valamint a novemberben megrendezett Szent András-napi bálon. A néptánccsoport műsora elmaradhatatlan a csíkvacsárcsi rendezvényeken, de felléptek már Csíkajnádon, Oroszhegyen, Csíkkozmáson és Madéfalván is. A néptánccsoport oktatója Antal Zsolt, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosa. Az együttes koreográfiái között felcsíki, marosszéki, mezőségi, Küküllő menti és szatmári táncok is szerepelnek.

Az átadóünnepség végén a néptánccsoport tagjai felvették az új népviseleteket, és egy rövid felcsíki táncot mutattak be a jelenlevőknek.

Csíkszereda, 2013. szeptember 15.

 1,909 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...