Pálya van

Július hónap politikai uborkaszezon a normális helyeken. Ideje van a munkának, a politikai munka részét képező vitáknak, és ideje van a pihenésnek. Július hónap a pihenés, a szabadságolások ideje. Az önkormányzati kampány után tulajdonképpen az RMDSZ is visszavett a lendületből.

Amennyire csak lehet, kimaradt a mostani politikai csetepatéból, és minden bizonnyal ezt a magatartást, kívülről szemlélődő álláspontot visszaigazolják a hétvégi szavazás eredményei is, ugyanis sejtéseim szerint, már ami a székely megyéket illeti, alacsony lesz a részvétel. De nem tudhatjuk, miként cselekszik a többségi társadalom, nem tudhatjuk, mennyire sikerül az USL mozgósítása, vagyis nem tudhatjuk, mi lesz a választások végeredménye, egy azonban biztos, július 30-án, Băsescuval vagy Băsescu nélkül, lényeges pontokon módosulnak a politizálás keretei. Bármi legyen is a választás eredménye, a mostani felfüggesztéssel a román parlament kiengedte a szellemet a palackból, és bárki is lesz államelnök 29-e után, az államfői jogkör már nem az lesz, ami mostanáig volt. Az államfő legfontosabb jogkörét, a miniszterelnök jelölésének jogát a mostani döntéssel tulajdonképpen visszavette a parlament, ugyanis ha az államfő nem a parlamenti többség által javasolt személyt jelöli miniszterelnöknek, akkor ezen a problémán néhány napos felfüggesztéssel túl tudja magát tenni a parlamenti többség.

Ezért én azt látom, hogy július 29-én valójában nem Băsescu mandátumának hátralevő két és fél éve vagy a helyette megválasztandó új államfő 5 éves mandátuma a tét, hanem az őszi parlamenti választás. A július 29-i eredmény ebből a szempontból érdekes a pártok számára, a kérdés az, mennyire segíti, illetve hátráltatja a hétvégi eredmény az őszi sikeres szereplést. Kétpólusúvá vált a román politikai mező, a szereplők egymásnak estek, és nem kétséges számomra, hogy ez a nekifeszülés július 29-e után csak fokozódik. Az államfő felfüggesztése tárgyában mostanáig tanúsított kiegyensúlyozott, higgadt álláspont, illetve ennek továbbvitele az elkövetkező 4-5 hónapban kiváló alkalom az adok-kapokból kimaradó harmadik szereplő, az RMDSZ számára támogatottságának, tekintélyének növelésére.

Az elkövetkező hónapokban fontosnak tartom azt, hogy ne zárkózzunk be, ne csak magunkkal foglalkozzunk, hanem nyugalmat, kiszámíthatóságot sugárzó politikai szereplőként minden olyan kérdésben megnyilvánuljunk a ország közvéleménye előtt, amely valós problémát jelent, és amelyet hol ez, hol az a politikai oldal, kicsinyes politikai számításból vagy tehetetlenségből, nem oldott meg mostanáig.

A társadalmi problémákkal, az életünket megnyomorító jogi-államigazgatási akadályokkal nap mint nap találkozunk. Számosat felvetettünk az elmúlt 8 esztendőben mint kormányzati szereplő, számosat sikerült is megoldani, felszámolni, de maradt munka bőven, ugyanis a magunk 6-7 százalékával mozgásterünk korlátos volt. De mint minden az életben, a politikai mozgástér is relatív, alapvetően két dologtól függ: mennyit szakítasz ki magadnak te mint politikai szereplő, illetve mennyit engednek számodra versenytársaid. Az első rajtunk áll, és azt látom, hogy az utóbbi terén is bővülnek lehetőségeink, mert a román pártok nem töltik be se az ellenzéki, se a kormányzati szerepeket, nem végzik a dolgukat, hanem ütik egymást, sokszor szó szerint.

A PDL nem tudja elfogadni, hogy ellenzéki párt, nem azzal tölti idejét, hogy a kormányzati intézkedések helytelenségére, megalapozatlanságára rámutasson, illetve ezzel párhuzamosan megoldási javaslatait ismertesse. Politikusai naphosszat a tévékben csücsülnek és támadják a kormányzati oldal embereit. Nem kormányzati politikát támadnak, hanem személyeket. De ebben nem marad el tőlük az USL sem. Azok is személyeket támadnak, ahelyett, hogy a kormányzással foglalkoznának. A parlamentarizmus a Dambovita partján napjainkra primitív bokszmeccs képét mutatja, ahol az övön aluli ütés a szabály és a partnerek követ meg vasgolyót tesznek a kesztyűbe, a nagyobb hatás kedvéért.

Ebben a hangulatban, környezetben meggyőződésem szerint nem tehetünk mást, mint egyfajta harmadik erőként ráolvassuk mindenkire, hogy hol és mit hibázott az elmúlt négy, az elmúlt nyolc évben, és felmutassuk, mi az, amit tenni kellene. Át kell beszélni az elmúlt négy, az elmúlt 8, az elmúlt 20 évet, mert óriási változások következtek be a társadalomban, tágabb környezetünkben, és sajnos ezek sokszor hidegen hagyták a mindenkori kormányzatokat, a törvényhozást.

A közéleti embernek, a politikusnak az emberek valós problémáival kell foglalkoznia, ez a politizálás lényege. A helyi politikában ezt tudja mindenki. Aki ezt nem tanulta meg, az mind kihullott, elbukott a helyi választásokon. Aki cirkuszol, aki agresszív, acsarkodik, attól az emberek elfordulnak. Úgy látom, hogy az egymással viaskodó felek Bukarestben ennek nincsenek tudatában, és az utóbbi hetekben megtesznek mindent annak érdekében, hogy a már amúgy is a béka feneke alatt tanyázó lakossági bizalmat a kormányzat, a parlament iránt még jobban lefaragják. Számukra egy a fontos, a győzelem. Bármi áron. Csak közben megfeledkeznek arról, hogy a harci esélyek növelése érdekében félresepert problémahalmaz egyre csak nő, és bárki is győz, bárki is kerül hatalomra július 30-án vagy majd novemberben, azt majd maga alá temetni.

Az elkövetkező hónapok vonatkozásában én abban látom az RMDSZ szerepét, hogy a romániai politikai mezőt abból az állapotából, amelyben most van, próbálja meg kimozdítani. Nem azt mondom, hogy győzzük meg a román pártokat, hogy hagyják abba a meccset, boruljanak össze, és szeressék egymást, hanem azt mondom, hogy a jelenleginél hangsúlyosabban kezdjünk el beszélni az embereket érintő problémák megoldásáról, és nap mint nap hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ha van akarat, ha van hozzáállás a dolgokhoz, akkor lehet. Aki Európa e szegletében ebben kételkedik, azoknak figyelmébe ajánlom Bulgáriát, amely napjainkra eljutott oda, hogy kérhetné az euró bevezetését, de nem teszi, mert nemzeti valutáját stabilabbnak ítéli meg, mint az eurót. Mi nem itt tartunk, elég csak az egyre jobban felkúszó lej/euró árfolyamra tekinteni.

De nem vagyok pénzügyér, ezért nem akarok okoskodni, mert még butaságokat írok. De vannak olyan területek, ahol nem kell gazdasági képzettség ahhoz, hogy az ember megállapítsa: baj van.

Vegyük sorra a törvényeket!

Ami rossz, ami problémás, arra dolgozzunk ki módosításokat és mutassuk be a közvéleménynek. Érveljünk mellettük, mondjuk el, miért gondoljuk, hogy rossz az, ami van, és mi az, amin változtatni kell, és ha látják a román pártok, hogy ennek a magatartásnak fogadtatása van a közvéleményben, akkor szerintem már alábbhagynak a bunyóval, és az érdemi dolgokkal kezdenek el foglalkozni. Vannak könnyen átlátható dolgok, nézzük meg az államigazgatást, azon belül is az adóigazgatást! Helyes gyakorlat az, hogy az adóellenőrt alacsony fizetése mellett azzal motiválják tevékenységében, hogy a kiszabott bírságokból százalékot kap? Ezzel azt érjük el, hogy nőnek az adóbevételek? Szerintem nem, mert az ügyvédekkel, mindenféle kapcsolatokkal felvértezett „nagyhalaknál” ez hatástalan, viszont kiválóan alkalmas arra, hogy a védtelen, kiszolgáltatott kisvállalkozói szektort annyiszor és akkor sarcolják végig, ahányszor csak akarják. Törvényeink olyanok, hogy van sapka, nincs sapka a fejeden alapon bárkinél lehet találni problémát, és már is lehet kanyarítani a büntetési papírt, aminek vaskos, 30% körüli része az adóellenőr fizetéskiegészítése. Sok kicsi sokra megy – gondolja az adóellenőr, kockázata nincs a dolognak, van is adóellenőrzés szép számban a kisvállalkozóknál. Rajtuk akarják behajtani a közismert nevükön gárdásoknak nevezett adóellenőrök azt, amit a nagyhalak elsíbolnak. Az állami adóhiány döntő részét a „nagyhalak” generálják, de mivel ott már kockázata van a dolognak, a kisvállalkozásokat vegzálják nap mint nap.

De az élet más területét is górcső alá vehetjük, tulajdonképpen bármelyiket. Azt látjuk, hogy a fejetlenség, szervezetlenség, pazarlás és forráshiány egy helyen, egyszerre van jelen. Azokat a közigazgatási ügyeket, amelyeket Európa nyugatabbi részében otthonról telefonon, postán, e-mailen, sms-en keresztül intéznek az emberek, nálunk sokszor csak a megyeközpontban tett, akár száz kilométeres utak árán lehet megoldani személyesen. Nem létező tömegközlekedési eszközökön, az emberek néhány száz eurós fizetésükből, nyugdíjukból oldják meg nálunk azt, amit máshol néhány számítógépes kattintással vagy egy telefonálással lehet elintézni.

Vegyünk egy másik ügykört! Felaprózva, szétszórva papíron visszakapták az emberek a földet, de a sok felaprózott parcella telekkönyvezése többe kerül, mint maga a földterület. A földtulajdonosok elhalnak, a földterületek tovább aprózódnak az örökösök között. Nem tud kialakulni normális, megélhetést biztosító birtokszerkezet. Ezért a gazda nem ruház be, ha nem ruház be, nincs kellő jövedelemtermelő képessége gazdaságának. Ha nincs kellő jövedelem, és még az időjárás is sújtja, akkor előbb-utóbb csődbe megy, kivándorol, elmegy munkát vállalni városra, a falu meg elhal. Természetesen a jogi bizonytalanságok, a parcellák felaprózottsága miatt a föld ára is alacsony, nincs forgalma. Mindenki veszít a dolgon, a földtulajdonos, a földbérlő gazda, az állam, pedig ennek nem kellene így lennie. Történik ez annak ellenére, hogy a jelenlegi felvásárlási árak, uniós támogatások mellett, csak megyénkben, a jelenleg parlagon heverő föld fiatal családok ezreinek biztosíthatna jó egzisztenciát. De sajnos a helyzet az, hogy a gazdákban, a kisebb-nagyobb feldolgozó kapacitásokat működtető élelmiszer-ipari vállalkozásokban komoly versenytársat látó élelmiszer-ipari multik ott tesznek keresztbe, ahol csak lehet. A holland gazda fejheti tehenét a legelőn, a romániai csak a kinyalt istállóban. Az osztrák gazda érlelheti sajtját, sonkáját felhagyott bányákban, deszkapolcokon, a romániai viszont nem, csak ha minden inox és csillog-villog gazdaságában. Ami rossz, bürokratikus, azt mind átvesszük az Unióból, ami meg jó, azt nem. Felvetődik a kérdés, hogy miért történik ez. Automatikusan lehetne mondani a választ, hogy a multinacionális feldolgozócégek keze van a dologban, az ő lobbierejük a magyarázata mindennek, az az érdekük, hogy kiiktassák a gazdákból, helyi vállalkozásokból álló konkurenciát, ezért minél rosszabb a gazdának, kisvállalkozónak, nekik annál jobb. Van ebben igazság, de szerintem nem ez a helyes válasz, hanem az, hogy olyan gyenge a civil társadalom, az állampolgárok, szakszervezetek, szakmai szervezetek, sőt még a politikum érdekérvényesítő képessége is, hogy a helyi termelők érdekeit sértő kormányzati, jogalkotási döntések születhetnek büntetlenül.

Azért, amit a romániai gazdákkal elművelnek a mindenkori kormányzatok, Olaszországban, Franciaországban heteken keresztül juhnyájakat hajtanának a főváros utcáin, tejet, almát és akár trágyát öntenének a kormányhivatalok lépcsőjére. Nálunk bármit meg lehet tenni, lenyel bármit a társadalom. Ezen kellene változtatni, és ebben a folyamatban kellene szerepet vállalnia az RMDSZ-nek, mert ha egyre hangosabban mondanánk a problémáinkat, akkor hangunkat meghallanák mások is, és kiderülne, hogy ami probléma Hargita megyében, az gond Suceava vagy Gorj megyében is. Meggyőződésem, nem lehet beletörődni abba az alacsony színvonalba, hatékonyságba, amelyen közügyeink intéződnek. A romániai politikum magára maradt, vergődik. Napról napra kiderül, hogy érdemi dolgokra (lásd: középiskolai érettségik) nincs megoldása, amihez hozzányúl, amit reformál, ott csőd és rombolás következik be, úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban. Az elmúlt 8 évre visszagondolva, a Cseke Attila által vezetett egészségügyi decentralizációtól eltekintve, nem tudok egy olyan kormányzati reformot, intézkedéssorozatot felemlíteni, amelyre azt mondhatnám, hogy sikeres volt, lehetett látni, mi készül, mi a cél, és az meg is valósult. Rossz irányba mennek a dolgok, és ez nem jó senkinek, pláne egy kisebbségi közösségnek, amely mindig elszenvedője egy társadalom válságának. Ezért kellene lépni, rázni a csengőt, hogy ébresztő, román politikai osztály, mert az a teljesítmény, amit nyújtasz, az nagyon kevés és sokba kerül!

Az RMDSZ az elmúlt 22 évben a romániai politikai rendszer egyik legstabilabb és a stabilitást leginkább szolgáló tényezője volt. Szövetségünk vezetőinek nagy érdemei vannak az ország euroatlanti integrációjában, abban, hogy a diktatúra évtizedei után élni tudtunk az ország előtt felkínálkozó lehetőségek egyikével-másikával. A mérvadó román politikai elit az RMDSZ stabilizáló, nyugodt erejével tisztában van, azt ismeri és elismeri. Román polgártársaink – előttünk persze ki nem mondva – némiképp irigylik is, hogy nemzeti közösségünk választott vezetői igyekeztek a magyarság törekvéseit mindig szem előtt tartva, a tágabb politikai közösség érdekében is cselekedni. Becsülték és becsülik, hogy az érdekegyesítés politikájának útjáról – jöjjenek felénk bárhonnét is csábító szirénhangok – nem tértünk le. Meggyőződésem, hogy erről az útról ma sem szabad letérnünk. A szakszerűség, a nyugalom, a kiszámíthatóság értékeit kell továbbra is képviselnünk a most még a szokásosnál is rosszabb arcát mutató romániai közéletben. Mert ez térült meg, s ez fog megtérülni.