fbpx

Párhuzamos emlékezetek

Miközben a román hadsereg a Kárpátok szimbolikus átlépésével ünnepelte az első világháborúba lépésének századik évfordulóját, Székelyföldön egy másféle centenáriumi megemékezés volt: az előlük való menekülésé. Az állami ünnepségek szervezői nincsenek tekintettel arra, hogy a Keleti-Kárpátokban, az ország közepén, Székelyföldön, illetve Erdély más tájain a magyar ajkú lakosság teljesen másképp látja az akkor történteket.

Nem is az a legnagyobb baj szerintem, hogy különbözőképpen látjuk az 1916-os eseményeket, hanem hogy az ország lakosságának többsége sajnos nem is sejti: egy több mint egymillió fős népcsoport, amely velük egy hazában él, nem ünnepel velük, és nem úgy emlékezik, ahogyan ők. (Leszámítva persze a nagyon szűk kört alkotó történészeket, értelmiségieket, újságírókat, valamint azokat, akik mindez alapján manipulálni próbálnak.) Márpedig egymás múltértelmezésének a megismerése nélkül csak a süketek párbeszédére számíthatunk továbbra is.

Nekünk van egy „előnyünk” hozzájuk képest: az iskolában tanították Románia hivatalos történelmét. A többség viszont nem tanult a magyar történetírásról, a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos változatáról, még nagy vonalakban sem. Ez nagy hiba, ugyanakkor tudatos politika rejlik mögötte.

Minket a szüleink, nagyszüleink otthon alternatív történelemórákban részesítettek, olyasmiket mondtak el múltunkról, amikről a kommunizmus idején nem volt szabad nyíltan beszélni. Arra kell törekednünk, hogy a mi változatunkat megismertessük a romániai nagy nyilvánossággal. (A számtalan gáncsoskodás ellenére – ezt a magyar változat elleni támadások alapján jegyzem meg.) A Hargita és Kovászna megye tanácsa megbízásából készült A székelység története című, először négy éve megjelent kötetből az 1916-os román betörésről és a menekülésről is tanulhatnak a székelyföldi 6–7. osztályosok. A történelemkönyv románra fordítását abből a célból tervezzük, hogy a többség betekintést nyerjen a mi kollektív emlékezetünkbe, mert a jó együttéléshez szükség van arra, hogy ismerjük egymás múltról alkotott nézeteit. Egymás ismerete nélkül nehéz előbbre lépni az etnikumközi kapcsolatokban. Mert ami az egyik közösségnek ünnep, az a másiknak egy keserű történelmi emlék lehet.

A székelyeknek mindkét világégéskor menekülniük kellett. Szüleink, nagyszüleink történetei alapján a mi generációnk családi emlékezetében inkább a második világháborús események élnek, de emlékeznünk kell a korábbi történésekre is, hiszen a múlt ismerete nélkül nem beszélhetünk erős identitásról.

A Csíksomlyón szeptember 10-én felavatott Székely Hadosztály szoborcsoportnál koszorút helyeztem el Becze István és Kolozsvári Tibor tanácsos kollégámmal együtt. Az elkövetkező generációkban remélhetőleg egyre többen lesznek azok, akik ismerik a mostani csíkszeredai megemlékezések hátterét, és el fognak jönni e szoborhoz, hogy tisztelettel adózzanak őseik emlékének.

 826 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...