Rég várt együttműködés Csíkszereda Városháza és Hargita Megye Tanácsa között

Egy egészséges kapcsolat akkor jön létre, ha a felek készek együttműködni és kiegészítve egymást, közös célokért dolgozni.

Az elmúlt egy évben  az új város vezetéssel számos olyan projektbe vágtunk bele, amelynek máris vannak látható eredményei. Minden beruházás a fiatalok itthon maradását, itthon boldogulását szolgálja és a letelepedésre, a családalapításra ösztönzi.

Az Európai Tanács és az Európai Parlament a fiatalok megbecsülésének szándékaként 2022-t az ifjúság európai évévé nyilvánítja. Nem véletlenül. Európa jövője a fiatalok nélkül elveszik, számukra kell olyan lehetőségeket biztosítanunk, amelyekkel élni tudnak és élhetővé tehetik a környezetet maguk körül. Több hangsúly kerül a fiatalok segítésére, érdekeinek a képviselésére, problémáinak a megoldására. Csíkszereda Polgármesteri Hivatalával tervezés alatt vannak azok a 2022-es projektek, amelyek kiemelten célozzák a fiatalokat, segítik fejlődésüket, kapcsolatrendszerüket, elhelyezkedésüket, de az egészség, sport, kultúra területeket is fókuszban tartjuk, hogy életerős, dinamikus, összetartó fiatal közösség lakja be városainkat, településeinket.

Csíkszeredában elindult egy komoly összefogás, hogy szintet lépve egy működő, innovatív metropolisz övezet tegye élhetőbbe, vállalkozó baráttá a Csíki-medencét. A Csíki Metropolisz Övezet Egyesület tevékenysége során egy kiterjedt fejlődő régiót kívánnak létrehozni, amelyet 25 csíki település polgármestere írt alá egy szándéknyilatkozat első lépéseként. Az új városvezetésnek köszönhetően számos más projekt is elindult. A gyümölcsöző partnerség során Csíkszereda példaértékű megyeszékhelyé változik, mely összeköti a megye lakosságát. Nem csupán a megyeszékhely lakosaiért, hanem a csíki régió egészéért felelős város vezetés költözött be egy éve a hivatalba.

Csíkszeredában is lesz fiatalokat segítő inkubációs központ Csíkszereda Önkormányzatával együtt, partnerségben Sapientia EMTE-vel és a Csíki Vállalkozók Egyesületével. Ehhez támogatásra, forrás lehívásra van szükség az új EU-s ciklusban.

Nagy hangsúlyt fektetünk a szakoktatásra, hogy legyen egy biztos szakma a kezükben, amivel itthon is építhetik életüket. Számunkra mindig prioritás lesz a foglalkoztatás, hisz ennek a térségnek ez lenne a legmegfelelőbb befektetés, hogy helyileg gazdagítsák a társadalmunk érdekeit, értékeit.

Hargita megye lakossága a hagyományos családi értékeket képviselve egymásért dolgozik. Nincs ez másképp az őket képviselő intézményekkel sem, hiszen bármilyen beruházás, befektetés értük, családjaikért, a jövőjükért van. Az Octavian Goga lakónegyed teljeskörű felújítását is örülünk, hogy támogatni tudtuk. sétány felújításával és átalakításával egy biztonságos és élhető negyedben élhetnek a lakók. Játszóterek, sportpálya, bicikli- és babakocsi tározók, biztonsági kamerák teszik biztonságosság és élhetővé a környéken. Külön infrastruktúrával rendelkezik a negyed.

Hargita Megye Tanácsa és a helyi önkormányzatok azon dolgoznak, hogy életminőségüket javítsák, problémáikra választ adva egy jobb jövőt hozzanak létre. Ezért kell összehangolnunk a pályázati rendszerünket. A sport, kultúra, önkéntesség területén egymást kiegészítve lehet majd használni a pályázati rendszereinket, amely a civil társadalomnak előrelépést hozhat, nagyobb programok lebonyolításába is belevághatnak, ha két intézmény is segíti munkájukat.

Fontos beruházásként nagy hangsúlyt kap az egészségügyi ellátás modernizálása is. Jövőre a Nagy Laji – dombja építő teleppé válik. Az ötödik négylakásos házat építjük, de további, közel száz lakást fogunk építeni ugyancsak fiatal orvosoknak. Csíkszereda és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vonzó lett a fiatal orvosok szemében. Továbbra is jellemző a dinamikus fejlődés az egészségügyi rendszerben Hargita megyében.

Egymás programjait kiegészítve, azt megerősítve egy élő és élhető megyét tudunk építeni közösen. Hargita Megye Tanácsa a városok és a vonzáskörzetükbe tartózó térségek hosszú távú tervei egy irányba kell mutassanak az új EU-s finanszírozási ciklus, a projektek lebonyolítása, a beruházások, területrendezések, infrastrukturális felújítások egymást kiegészítve kell megvalósuljanak. Egy év távlatából visszatekintve az elkezdett közös munka látványos és az életminőséget nagyban javító eredmények születnek meg az elkövetkező években.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.