Segítséget nyújt az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az anyasági támogatás és a babakötvény igénylésében
Levélben kéri a polgármestereket az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, hogy készítsenek listát azokról a csíki családokról, amelyekben az elmúlt fél évben született gyerek. A Szervezet célja, hogy a lista elkészülését követően a fent említett családokat értesítse a magyar kormány által nyújtott támogatási lehetőségekről, azaz az anyasági támogatásról és a babakötvényről. A kiértesítés után pedig segítséget is nyújtanak a támogatás kérvényezésének elindításában.
„A magyar kormány által nyújtott támogatás jelentős segítség a csíki családoknak, és feladatunknak érezzük, hogy minél több ember tudjon a lehetőségről, illetve segítsünk nekik abban, hogy hozzáférjenek a juttatásokhoz.” – hangsúlyozta Borboly Csaba, a területi szervezet elnöke.
Magyarország kormánya a 2018-as évet a magyar családok évének nyilvánította, és kiterjesztette két legfontosabb családi támogatását a határon túli magyarságra is.
Az anyasági támogatás egy egyszeri szociális juttatás (jelenlegi összege 64.125 forint, ikergyermekek esetén gyermekenként 85.500 forint), amelyet az édesanya igényelhet a magyar állampolgárságú gyermek születését követő hat hónapon belül. A támogatás feltétele, hogy a gyermek születését anyakönyvezzék. Ha a gyermek anyakönyvezve van, elég csatolni a magyar születési anyakönyvi kivonat másolatát. Ha még nincs anyakönyvezve a gyermek, akkor a támogatási kérelem leadásával egyidejűleg kezdeményezni kell az anyakönyvezést is.
Igényelhetővé vált továbbá a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgár gyermekek számára a fiatalok életkezdési támogatása, vagyis az ún. babakötvény is. Ennek lényege, hogy a magyar állam egy letéti számlát nyit a gyermek számára, amelyre elhelyez egy 42.500 forint összegű egyszeri támogatást, amely a gyermek 18 éves koráig évente kamatozik és ezt követően használható fel a fiatal felnőtt önálló életkezdéséhez. Ez a támogatás igényelhető az anyasági támogatással egyidejűleg, ugyanazon a nyomtatványon, vagy külön is.
Amint tudjuk, az RMDSZ Csíki Területi Szervezete évek óta a honosítási kiszállások alkalmával, illetve a szervezet zöldségpiac melletti székházában segít a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésekben. Az iratcsomók összeállítása minden esetben díjmentes. A honosítási, illetve anyakönyvezési kérelem összeállítása mellett segítenek az áprilisi magyarországi választásokhoz szükséges regisztrációban. A választásokon ugyanis az a magyar állampolgár szavazhat, aki előzőleg regisztrált, azaz szerepel a választási névjegyzékben. Érvényes regisztrációval rendelkezik az, aki az elmúlt években részt vett magyarországi választásokon, és nem változtak személyi adatai. Aki már regisztrált, nem kell újra regisztrálnia, de ha közben adataiban változás történt, azt be kell jelentenie. A területi szervezet továbbra is arra biztat minden csíki lakost, hogy a szavazólapot lakcímére kérje.
Csíkszereda, 2018. február 15.