Valaki ellen vagy valamire legyünk büszkék?

A lokálpatriotizmus jó dolog: általa pozitív közös tulajdonságainkra koncentrálunk a saját közösségünk lesajnálása, siránkozás helyett (merthogy utóbbiból is akad bőven). A helyi identitástudatba még az is belefér, ha élcelődnek egymással a különböző települések vagy térségek lakói. Vicc szintjén még elmegy, ez része a folklórnak, ha úgy tetszik. (Például honnan ne vegyünk szénát, és honnan ne vegyünk el feleségül senkit.) Kérdés, hol van ennek a határa.

Az egészséges rivalizálás sem árt, de az már baj, amikor esetleg egymás ellen dolgoznak a térségek. Nálunk, a megyei tanácsban, a polgármesterekkel egyeztetve, mindig meg tudtunk egyezni, hála Istennek, működött a térségek, illetve a közösségek közötti szolidaritás, mindenki képes volt lemondani a másik javára, ha az szükséges volt.

A címben feltett kérdés jogos: szükséges-e egy erős identitástudathoz az, hogy valakivel szemben határozzuk meg magunkat? Erre kétségkívül igen a válasz, de nem mindegy, kivel szemben. Politikai öngyilkosság az, ha egy nyelvet beszélők egymás ellen „használják” a lokálpatriotizmust. Nekünk nem egymást kell legyőznünk, hanem Neamț és Bákó megyét, meg Bukarestet.

Arra kell ügyelni, hogy a lokálpatriotizmusból ne Székelyföldet bomlasztó energiák szabaduljanak fel. Ne egymás elleni áskálódás, ne farizeusi összeesküvés legyen belőle. Erre tanít a történelem, a közös múlt. Egy közösségnek el kell gondolkodnia, hogy bizalmat szavaz-e ilyen politikusoknak, közéleti szereplőknek, vagy világosan értésükre adja: ezt a keménykedő, hamis lokálpatriotizmusra épülő diskurzust nem támogatja. A választók ugyanis átlátnak a szitán, és felfogják, mi az érdekük. Márpedig ne feledjük: mindig nekik van igazuk, és övék az utolsó szó.