Az agyelszívásra irányul Brüsszel figyelme

– Megint sikerült az asztalra tenni egy témát: az agyelszívás kérdését. Ma már Brüsszelben is komolyan foglalkoznak a problémával, felméréseket készítettek. Brüsszelnek foglalkozni kell a témakörrel a fiatalok hazatérése érdekében, a kényszerből történő szülőföld elhagyása ellen – nyilatkozta élő videó bejelentkezésben Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki június 4-én a Régiók Bizottsága raportőreként vett részt Brüsszelben a Peer Learning Event keretében szervezett Agyelszívás Európában című konferencián.

– Az Európai Bizottság által készített A képzett munkaerő mozgásáról szóló tanulmányból kiderült, hogy az Európai Unió 17 százalékában vonul a nagy masszív tömege a fiataloknak. A felülképzett fiatalok alul lesznek fizetve, sok esetben maximális tudással felvértezett emberekről van szó, akik a nyugati országokban akár fizikai, vagy gyengén megfizetett munkát fognak kapni, és ez nincs rendben. Jelen pillanatban Európa egy szakadék felé halad. Hogyha Kelet-Euróbál átvonulnak az emberek Nyugat-Európába ez oda vezet, hogy Kelet-Európában elöregednek az országok.  Azt láthatjuk, hogy a régiók között is különbségek vannak! Európának pénzt kell tenni a keleti részek fejlesztésére, minőségi oktatásra, készségek fejlesztésére és vállalkozási lehetőségek biztosítására. Ha ez sikerül, akkor a fiatalok ilyen arányban nem fognak elmenni, hisz mi azt szeretnénk, hogy gyerekeink és majd unokáink is itthon, szülőföldjükön boldoguljanak, dolgozzanak és alapítsanak családot – hangsúlyozta Borboly Csaba.

A június 4-i konferencián elmondott beszéd kivonata itt olvasható angol nyelven:

https://www.borbolycsaba.ro/wp-content/uploads/2019/06/BCS_Eloadas_Peer-learning-event-on-brain-drain.pdf

Borboly Csaba saját kezdeményezésű jelentése a STEM képzések, a STEM munkaerő, és a STEM munkahelyek közt meglevő harmonizációs hiányosságok kezelésére, és azok gyakorlatba ültetésére tesz majd javaslatot a helyi és regionális szintű képzésben. Ez a módszer a skandináv államokban egy bevált módszer az agyelszívás megfékezésére. A munkadokumentum szerint ezekben a szakmákban középtávon jelentősen növekszik a munkahelyek száma, amely egy olyan terület, ahol gyakorlatilag minden tagállamban a legalacsonyabb a munkanélküliség.

A ma készült élő videó bejelentkezés itt tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/758985237828920

A témában megjelent korábbi közleményeink alább olvashatóak:

https://www.borbolycsaba.ro/borboly-csaba-az-oktatas-modszeret-tartalmat-osszhangba-kell-hozni-a-valtozo-gazdasagi-igenyekkel/

https://www.borbolycsaba.ro/a-kovetkezo-eu-s-koltsegvetesi-idoszak-a-szekelyfoldi-fiatalok-szamara-is-meghatarozo-lesz/

https://www.borbolycsaba.ro/az-integralt-steam-oktatasi-modszert-honositanak-meg-hargita-megyeben/

Borboly Csaba előző, az oktatás területén készített korábbi jelentései az alábbi hivatkozásokon olvashatóak:

https://www.borbolycsaba.ro/az-oktatas-es-felsooktatas-fejleszteserol-es-modernizalasarol/

https://www.borbolycsaba.ro/jelentestevo-a-regiok-bizottsagaban/

Csíkszereda, 2019. június 4.

88 total views, 2 views today

Hozzászólások
Loading...