Érdekes interjú

Ajánlom mindenkinek elolvasásra a mellékelt interjút, amelyben a BBTE Politikatudományi Karának dékánhelyettese, Salat Levente beszél az autonómiáról meg az elmúlt 22 év erdélyi magyar politizálásáról.

A „hány éven belül lesz autonómia” típusú diskurzushoz, ami az interjú apropóját szolgáltatta, nem szólnék hozzá, mert nem tartom jó megközelítésnek azt a fogalomhasználatot, amikor is az autonómiáról úgy beszélünk, mint ami vagy van, vagy nincs, tehát valami kézzelfogható dolog. A valóság, az élet sokkal árnyaltabb annál, elég csak arra gondolnunk, hogy nem sok olyan nemzeti kisebbség van Európában, amely kormányokat szokott buktatni, illetve amelynek a támogató szavazata volt a feltétele kormányok létrejöttének. A romániai demokrácia 22 esztendejéből minimum három, de mondhatjuk, hogy négy ciklus alatt, az RMDSZ-től függött a parlamenti többség. Ez azért nem semmi. Nem hinném, hogy bármikor is volt olyan helyzet, hogy a 300 ezer dél-tiroli némettől függött volna az olasz kormánytöbbség. Tehát nagyon jó és hasznos, ha autonómiáról beszélünk, ha különböző autonómiamodelleket hasonlítgatunk össze, de azért a lényege az autonómiának mégiscsak a befolyás, nevezetesen az, hogy az egyénnek, a közösségnek miben van döntő szava, autonómiája. És történetesen az, hogy az RMDSZ-nek országos szinten is volt, és remélem, lesz szava, ez a körülmény az autonómiakoncepciók vonatkozásában megkerülhetetlen dolog, ugyanis autonómiánkat, mozgásterünket, megmaradásunkat sok szinten lehet és kell biztosítani.

Tehát a „mikor lesz autonómiánk” kérdésfeltevés azért gondolati tévút, mert vannak dolgok, amelyekben már több mint egy évtizede autonómiája van például a székelységnek (közbirtokosságok, földek). És mégis, nem lehetünk teljesen elégedettek az elért eredményekkel e téren sem, mert lehetett volna többet is, közbirtokosságaink működhetnének gördülékenyebben, átláthatóbban, hatékonyabban, demokratikusabban. Egyszóval túlzás nélkül mondhatjuk azt, hogy ami az erdőket, legelőket, földeket illeti, ott biza nem 12 év múlva lesz autonómia, hanem minimum 12 éve már van autonómia.

Sajnos, megy nagy hangon az autonómia siratása a közbeszédben (e megállapítás nem a fent említett interjú alanyára vonatkozik), ami csak egy dologra jó, nevezetesen arra, hogy a sírással elkendőzzük, elfedjük az elszalasztott lehetőségeket, amelyekért csak magunk vagyunk felelősek.

Azért tartom fontosnak Salat úr interjúját, mert az autonómia kérdését azon a síkon közelíti meg, hogy mi az, amit mi, erdélyi magyarok, politikusok, civil szféra, sajtó, mindenféle szakmák elmulasztottak, hiszen a hibákból lehet tanulni, és a tanultak alapján lehet építkezni.

És azért tartom fontosnak ezt az interjút, mert alapos okfejtéssel érvel, azzal a mindenki által tudott, de senki által komolyan nem vett ténnyel, hogy bizony, a románság nélkül, a románság véleménye ellenében számos kérdésben, így a közjogi kérdésekben sem juthatunk egyről a kettőre.

Egyébként az elégedetlenkedőknek, akik türelmetlenek, és az „autonómiát, de ma!” elvét vallják, figyelmükbe ajánlanék még egy dolgot. Kelet-Európában élünk, a Balkán kapujában. Tehát itt, e tájakon sohasem olyan sebességgel és olyan logika mentén történtek a dolgok, mint mondjuk tőlünk ezer–ezerötszáz kilométerrel nyugatabbra. Ha bemegy az ember egy berlini boltba, és elkezd alkudni, az eladó megsértődik, és még jó, ha nem dobatja ki a biztonsági őrrel. Ha bemegy az ember az isztambuli bazárba, és nem kezd el alkudni, megsérti az eladót. És mi Berlin és Isztambul között élünk, valahol félúton. Ezért mondom azt, hogy túl sok értelme nincs a nyugati autonómiamodellek idecitálásának meg az olyan megállapításoknak, hogy „az olasz meg az osztrák miniszterelnök megállapodtak egymással, és lett autonómiája Dél-Tirolnak”, mert mi itt és most élünk. Ha megállapodást akar kötni egy román politikus, egy párt a magyarság legitim érdekképviseleti szervezetével, az RMDSZ-szel, akkor nem a ZDF kéri számon, hanem az Antena3 és az a közvélemény, amelyet évtizedeken keresztül arra volt indoktrináltak, amire.

A „mikor lesz autonómiánk” vitát tehát én álvitának tartom, és e kérdésfeltevés helyett sokkal előbbre vivőnek gondolom azt a felfogást, hogy azt vizsgáljuk meg, mi az, amit ki tudunk hozni abból a helyzetből, amiben vagyunk, amivel dolgainkat előbbre tudjuk vinni. Az autonómia ugyanis szerintem nem állapot (amibe el akarunk jutni), hanem sokkal inkább életfilozófia. Összefoglalja mindazt, ami alapján akarunk élni és dolgozni, nem holnap, nem holnapután, hanem itt és most, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Aki így közelíti meg a dolgokat, az esélyt ad magának arra, hogy sikeres legyen, mert így minden előrelépést sikerként tud megélni, és ez már önmagában jó, mert ugye csökken a depresszió, a gyomorfekély kockázata. Aki viszont felvázol egy ködös, idealizált állapotot, és azt mondja, ha ide eljutok, akkor jó, de amíg ide nem jutok el, az mind rossz – na, ez az ember az örök kudarcra van ítélve, mert bármekkorát is lép előre, azt kudarcként éli meg, mert az idealizált állapotba nem jutott el.

Az emberek mindennapjaikat nem az utóbbi logika mentén élik, és nem e logika mentén működik az RMDSZ sem. Ezért szerintem teljesen logikus az, hogy az erdélyi magyar emberek választásról választásra az RMDSZ-nek szavaznak bizalmat.