Az emberélet egyeseknek nem annyira fontos, mint a túlszaporodott medvék élete. Sajnos ezt a megállapítást tudom leszűrni különféle vélemények alapján, a medvetámadások kapcsán kibontakozott vitában. Természetesen a populációnkra büszkék vagyunk, és évszázadokon át megóvtuk, de mára a többszörösére nőtt, és veszélyt jelent mindaddig, amíg a száma a területünk méretéhez viszonyítva ismét ideális nem lesz.
Megpróbálom röviden összefoglalni az ezzel kapcsolatos gondolataimat, bár manapság nehéz felvenni a 140 karakteres Facebook-bejegyzésekkel vagy szalagcímekkel a versenyt.
A medvetámadások, vadkárok témakörében tartott fórumokon többször elmondtam: Románia alkotmányának 22. és 35. cikkelye szerint az állam garanciát vállal az emberek élethez való jogának, testi épsége védelmének, valamint az egészséges és környezetvédelmi szempontból kiegyensúlyozott életkörülményeknek a biztosítására. Medvéről egy szó sem esett. Nem kérünk tehát mást, mint az említett alkotmányos jogok biztosítását.
Egy érdekes történetnek vagyunk a közepén talán, amely úgy kezdődött, hogy megjelent az ember a földön, vett két követ, és egy lándzsahegyet formált, amivel fel tudta venni a harcot az akkor még táplálékforrást jelentő, de az emberhez képest esetleg több erővel s kevesebb kreativitással megáldott emlősökkel szemben – így alakult ki a vadászat. Bárki bármilyen vallási, politikai vagy darwini elmélet követője is legyen, azt el kell fogadni, hogy ember megkülönböztette magát az állattól. Ezért nem szerepel a medve az alkotmányban. Ma már úgymond kétféle ember van: az egyik a vadász, a másik az állatvédő. De ez csak sztereotípia. Mert a vadász már nem táplálékforrásként tekint a vadra, az állatvédő pedig nem vadászik. Mindkettő a civilizáció során kialakult habitusnak megfelelően másokra bízta a táplálékforrás biztosítását, amit most mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak hívunk. Merthogy az ősember is hamar megtanulta, hogy bizonyos állatfajokat könnyebb szelídíteni és tenyészteni, mint a vadászat szerencséjére bízni. A kétféle ember megjelenése lényegében egy sajtó- és kommunikációs folyamat eredménye. És a sajtó mindenkit címkéz. Így lettek a vadászokból barbár állatkínzók, az állatvédőkből pedig zöldek.
És akkor van ez a négyszereplős történet:
Az egyik szereplő az állam, amelynek garantálnia kell az élethez és a testi épség védelméhez való jogot.
Vannak a vadászok, akiknek elsődleges feladatuk az egészséges vadállomány megőrzése.
Vannak az állatvédők, akik az emberi élet egészséges formájának megőrzése végett síkra kell szállniuk a környezettel kíméletlenül bánó emberekkel és intézményekkel.
És vannak a medvék. Nem tudjuk ők, mit akarnak, azt azonban tudjuk, hogy az előbbi három szereplő közötti többéves dialógus hiánya miatt bekerültek a történetbe, akaratukon kívül.
Sajnos az elmúlt éves próbálkozásaink, hogy a négy szereplőből legalább hármat asztalhoz ültessünk, nem sikerült, egyrészt az állam tehetetlensége miatt, másrészt mert az állatvédők rendszerint mellőzik meghívásainkat.
A történetnek elsőre a legnagyobb vesztese az ember.
Idén 8 sérült, megközelítőleg több 100 háziállat és ki tudja, mennyi rongálás a kár. Tavaly 13 sérült, 220 háziállat a “mérleg”.
Másodjára is az ember a vesztes, hisz ha túlszaporulatról beszélünk, akkor annak előbb-utóbb a biodiverzitás és a környezeti egyensúly, körforgás látja kárát, hisz eltűnnek a kisvadak, amelyek eddig természetes módon ellenőrizték a rágcsálók és egyéb kártevők szaporulatát.
És harmadjára a medve lesz a vesztes, az állományi egészség, az ösztönös magatartás és a génállomány minőségének csökkenésével.
Ismétlem, és ismételni fogom: mi azt kérjünk, hogy családjaink, gyerekeink lehessenek biztonságban.
Végezetül pedig álljon itt egy kis fogalmi tisztázás, az eddigi szakmai fórumokon összegzettek alapján, mert nem biztos, hogy bizonyos kifejezések alatt mindenki ugyanazt érti:
A medve nem plüssmaci, hanem vadállat.
A vadállatok veszélyesek lehetnek – lásd: a medve nem játék.
A vérmedve pláne hogy nem játék! A háziállatokat pusztító medvét vérmedvének nevezik – azt, amelyik, megkóstolva a húst, ragadozóvá vált.
Nem problémás medvékről beszélhetünk elsősorban, hanem problémát okozó túlszaporodásról.
A vadász nem gyilkos.
Ki a szakértő? A vadgazdálkodási szakember, aki egyetemi végzettséggel foglalkozik a témával.
A vadászok vadgazdák, a vadgazdálkodás egy szakma. A szakember ügyel az állatállományra.
(A témában a másik fő szakértő még az etológus lehet, amely az állatok és az ember természetes viselkedését kutató természettudomány szakavatottja. Információim szerint Romániában jelenleg még az egyetemek biológia szakán sincs etológia tantárgy, aki ezen a téren szeretne kutatóvá válni, szakosodást szerezni, annak legközelebb Budapesten van erre lehetősége. Aki tehát ezen a téren kutató nálunk, az külföldön tanult, és nincsenek sokan.)
A beavatkozás nem egyenlő a vadászattal.
Intervenció helyett prevenciót!
Ha szűkült a medvék élettere, az azért van, mert túlszaporodtak.
A tarvágás nem erdőirtás.
Az üzemterv szerinti fakitermelés sem erdőirtás.
Az intervenció/beavatkozás nem feltétlenül kilövést jelent, hanem az állat áthelyezését is.
Várom ehhez a hozzászólásokat az [email protected] címre.
