Regionalizáció = demográfiai vámpírkodás

Ezelőtt egy évvel 19 millióan voltunk az előzetes eredmények alapján, ma már megint 20 millióan vagyunk. Románia is úgy van a népességszámmal, mint Magyarország. Ott is problémáztak amiatt, hogy 10 millió alá csökkent a lakosság száma, de végül beismerték, hogy ha néhány tízezerrel is, de ez a szám 10 millió alatti. Romániának ez a beismerés nem megy, pedig mindenki számára világos, hogy már a 19 milliós szám is enyhe túlzás volt, ha ugyanis figyelembe vesszük, hogy napjainkban feleannyi gyerek születik, mint a rendszerváltáskor, valamint azt is, hogy az elmúlt húsz esztendőben ezt az országot végleg, visszatérési szándék nélkül elhagyta hárommillió, zömében fiatal és középkorú polgár, akkor könnyű belátni, hogy miért nevezem még a 19 milliót is enyhe túlzásnak. És hogy milyen módszerrel készült ez a számmisztika, arról képet alkothatunk, ha beleolvasunk ebbe a cikkbe. Érdekes dolgokat lehet itt olvasni, például azt, hogy az Országos Statisztikai Hivatal szerint tízezer román állampolgár ment ki Magyarországra. Nem tudom, hogy csak a nagyobb budapesti kerületeket, a 13-ikat, 3-ikat vagy 11-iket vették-e figyelembe és elemezték külön-külön, vagy csak egy-egy megyét, mert ha belegondolunk, hogy csupán tanárból kiment vagy tízezer, és orvosból vagy ötezer, akkor elég viccesen hangzik a fenti megállapítás, hiszen már 2000 környékén meghaladta a kétszázezret a Magyarországra kiment erdélyiek száma, és azóta is gyarapszik évente több ezer fővel. Aki pedig kiment, az zömében ma is román állampolgár. Sajnos, ez a tízezres szám akkor sem igaz, ha csak az elmúlt tíz évet tekintjük.
Én annak vagyok a híve, hogy a rosszban is kell keresni a jót, és az örvendetes dolog, hogy a népességfogyást tekintve Hargita és Kovászna megyében nem oly elszomorítóak a számok, mint az országban.

Az elmúlt tíz esztendőben Hargita megyében 6,51 százalékkal csökkent a lakosság. Ez nem jó, de ha azt nézzük, hogy a nagy egyetemeivel, Nokiájával meg mindennel ez a csökkenés Kolozs megyében majdnem azonos, 6,17%, akkor beláthatjuk, hogy a hargitai adat nem is olyan rossz. Ez a mutató Temes megyében 4,04%, ott is csökkenés van. Ilfov megyében növekedés, Bukarestben csökkenés van, de az külön téma. A lényeg, hogy ha eltekintünk a Bukarest – Ilfov megye viszonylatában tapasztalható népességmozgásoktól, akkor azt kell megállapítanunk, hogy Hargita megyénél csak két jobb demográfiai mutatójú megye van az országban: Temes és Kolozs. Érdemes elemezni a fenti cikkben szereplő grafikont, a lényeg az, hogy ha a Központi Fejlesztési Régió másik négy megyéjét nézzük, akkor azt látjuk, hogy a csökkenés mértéke Maros megyében 8,52%, Brassó megyében 14,19%, Szeben megyében 10,84% (a szászokat romákkal pótolták), Fehér megyében 14,05%.

E hatos felállásban van három közel azonos, az országos élbolyhoz pozitív értelemben tartozó megye (Hargita, Maros és Kovászna), van egy közepes, Szeben, amelyről tudjuk, hogy a szászok kivándorlását milyen demográfiai akcióval pótolták, és van két katasztrofálisan rossz demográfiai mutatójú megye, Brassó és Fehér. Mint említettem, e folyamatok hosszú távon romlanak Szeben megyében, ez világos. Amelyik portán a házba már egyszer bekötötték a lovat, annak annyi. Tehát három, demográfiailag viszonylag jól álló megyét akarnak összerakni három, demográfiailag majdnem a padlón levő megyével, ugyanis az a tíz év alatt történt 14 százalékos népességcsökkenés, amit Fehér és Brassó „produkált”, maga a demográfiai katasztrófa. Természetesen van ennél rosszabb is, mondjuk Neamț megye a maga 18 százalékával, de jobb, ha hallgatok, mert a végén valamelyik nagyokosnak az jut eszébe, hogy tényleg, mentsük meg Neamțot Hargita megyével, Brassót pedig Kovászna megyével, és majd milyen szép is lesz itt az élet.
Hiába megy a sulykolása annak a ténynek, hogy a székelyföldi megyék ilyen csúfok, olyan szegények, ha megnézzük a népességfogyási mutatót ezekben a nagy egyetemi városokat magukban foglaló megyékben (Kolozs, Temes), Hargitában a legalacsonyabb, és őt követi Kovászna és Maros. Ha valami kifejezi egy közösség életképességét, jövőbe vetett hite mértékét, az a demográfiai mutató. Jobb nálunk, mint Brassó, Szeben és Fehér megyében. Ezért ha itt migrációról meg tudom is én, miről hadovál a kormány, amikor a regionalizációt akarja alátámasztani, akkor bizony az a helyzet, hogy a jobb demográfiai mutatójú székelyföldi megyéket akarják összezárni a rosszabb mutatójú dél-erdélyi megyékkel. A gyengét a jobbal? Minek? Értem én, hogy mire megy ki a játék, de akkor erről beszéljenek, hogy le akarnak bennünket húzni, és ne csomagolják valamiféle balkáni mézesmázos dologba olyan érvelésekkel, hogy „akarunk rajtatok segíteni, és ti, begyepesedett fejűek, nem akarjátok”.
Látható, hogy a magunk csendességében a kisvállalkozásokra, kisgazdaságokra, közbirtokosságokra épített gazdasági modellünk jobban működik, mint a „dübörgő” dél-erdélyi megyékben, ugyanis a gyerekszám annak is mérőszáma, hogy hol milyen az életminőség. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a kivándorolt, eladott szászok helyére, a dél-erdélyi falvakba zömében romákat telepítettek, akkor a demográfiai és ezáltal a gazdasági kilátásai Dél-Erdélynek még rosszabbak, mint amit a számok mutatnak most. Alacsony a mutatójuk úgy is, hogy nagy roma populációval rendelkeznek. Belegondolni sem jó, hogy milyen lehet ott a nem roma lakosság reprodukciós mutatója, ugyanis a romániai roma nők átlagban három gyereket szülnek. Ha ezt az adatot kiegészítjük azzal, hogy számos egykori szász teleülésen 70-80 százalékos a roma népesség aránya, akkor képet alkothatunk arról, milyen ez a mutató. Szerintem katasztrofális. Tudja ezt jól Johannis úr, meg tudja a brassói polgármester is, ezért akarnak olyan nagyon bennünket. A mi szemszögünkből én úgy látom, hogy egyfelől hétköznapi terminológiával élve elcigányosodó, másfelől meg az egyéb nemzeti közösségek tekintetében rohamosan elöregedő Dél-Erdélyt akarják összezárni a sokkal jobb demográfiai mutatójú Székelyfölddel. Ez nem korrekt, ez tisztán és világosan kimondva demográfiai vámpírkodás. Az a hivatkozás, hogy azért kell ez a házasság nekünk, mert mi lennénk az életképtelenek, nettó hazugság, a számok ennek az ellenkezőjét mutatják. Ez még akkor is igaz, ha évek óta zsonglőrködnek az átlagbérekkel a statisztikákban, hogy az nálunk mekkora, milyen alacsony, néhány napig megugrik, majd visszaesik, szóval vicc a köbön. Kommunikáció az egész, nem valóság.
Nem ragozom tovább, egy biztos: a demográfiai mutatók is azt bizonyítják, hogy ez az USL-s regionalizáció úgy kell nekünk, mint üvegesnek a hanyatt esés. Vissza akarnak húzni, össze akarnak zárni a kihaló, elcigányosodó és ezáltal egyre életképtelenebbé váló (mert a szászok idején nem volt az) dél-erdélyi falvakból, illetve indusztrializált városokból álló térséggel. Mi jól elvagyunk magunkban, és nem kérünk a segítő szándéknak álcázott halálos ölelésből.
Természetesen felvetődik a kérdés, hogy mi áll az országhoz képest jobb székelyföldi demográfiai folyamatok mögött. Én ezt két szóban ki tudom fejezni: erős közösség. Egy közösség erejét, amely ezer esztendeje itt él e földön, nem lehet elvenni, nem lehet elregionalizálni és szétosztani a gyengébbek között. Egy közösség erejét nagyon sok minden adja: egészséges gazdasági szerkezet, viszonylagos egyenlőség a közösség tagjai között (közbirtokosságok, gazdaegyesületek, kisbirtokra alapozott mezőgazdaság), erős együttműködés az egyházakkal nemcsak templomépítésben, templomfelújításokban, hanem intézményfenntartásban, szociális és fejlesztési célú szolgáltatások biztosításában. Nem hagyhatom ki a felsorolásból Böjte Csaba szerzetest, mert a szerepe meghatározó abban, hogy nem állunk olyan rosszul, mint a többiek. Azzal az intézményrendszerrel, amelyet felépített, pozitív irányba befolyásolja a székelyföldi demográfiai folyamatokat. Tehát azt javasolom a dél-erdélyi megyék politikai vezetőinek, ha javítani akarnak demográfiai mutatóikon, akkor tanulmányozzák, hogy mi itt Székelyföldön miként és hogyan működünk. Tanulmányozzák a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkáját, tanulmányozzák a Gergely István (Tiszti) által vezetett Csibész Alapítvány tevékenységét, tanulmányozzák a Caritas működését. Jó szándékkal adunk tanácsot és segítséget, de ne akarjanak bennünket beolvasztani, a vérünket leszívni, mert csavaros eszű a székely, és úgyis túl fogunk járni az eszükön. Sőt azt látom, a székelyföldi románság is kezd rájönni, hogy egy hajóban evezünk, és mindannyiunk bőrére megy a játék az akaratunk és érdekeink ellenére történő regionalizációban.