A fogyasztóvédelemnél tett hivatalos panaszok mentén lehet szerződést bontani a péktermékeket szállító céggel – Borboly Csaba

A fogyasztóvédelemnél tett hivatalos panaszok mentén lehet szerződést bontani a péktermékeket szállító céggel

Hargita Megye Tanácsa felhívja a figyelmet, hogy legalább két, a fogyasztóvédelemnél tett panasz esetén van eszköz elindítani a szerződésbontási folyamatot a tej-kifli programban. Mint ismeretes január 9-én a megyei tanács a székelytermék védjeggyel is rendelkező, csíkszeredai székhelyű Harmopán Rt.-t bízta meg a péktermékek szállításával csíkszeredai, székelyudvarhelyi, ditrói, remetei és gyergyószárhegyi tanintézetek számára. Korábban Hargita Megye Tanácsa többször felhívta a tanintézetek és a szülők figyelmét, hogy, amennyiben a leszállított termékek minősége kifogásolható azt jelentsék a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnél.

Mint írtuk, a szerződésbontásra azt követően kerülhetett sor miután a három kistérségből (lot), amelyekben a fent említett tanintézetek szerepelnek, két-két panasz is megfogalmazódott a péktermékekre vonatkozóan a fogyasztóvédelem fele.

Hargita Megye Tanácsa felkéri a szülőket és tanintézetek vezetőit, hogy a napokban elindított aláírásgyűjtés mellett a kifogásolható minőségű termékeket még aznap juttassák el a fogyasztóvédelemhez, az állategészségügyhöz, vagy a közegészségügyhöz a bejelentő nevével, címével és aláírásával együtt. Vagy amennyiben ez nem lehetséges írásban kérjék a fent említett szakszerveket, hogy a helyszínen ellenőrizzék a termékeket, akik majd jegyzőkönyvbe veszik az eseteket. Ez fontos, hiszen két hivatalos panasz esetén lehet elindítani a szerződésbontási folyamatot.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelten kéri a szülőket és tanintézetek vezetőit, hogy ezt tartsák szem előtt, hiszen önmagában az aláírásgyűjtés nem fog eredménnyel járni. – Nem elég aláírást gyűjteni. Nem elég Facebookra kiírnunk a panaszunkat. Akkor tudunk lépni, ha a panaszt az illetékes szakszervek fele is közöljük, még aznap, ahogy rossz kiflit szállít le a cég. A szakszervek pedig kiszállnak a helyszínre és jegyzőkönyvbe veszik az esetet, ezzel alátámasztva panaszt. Minimum két, a szakszervek által is jegyzőkönyvbe vett panasz mentén tudjuk elindítani a szerződésbontást – hangsúlyozta Borboly Csaba, kiemelve, hogy a szülők a tanintézetek segítségét is kérjék ez ügyben.

A Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség elérhetőségei:

0266-311702

[email protected]

Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság:

0266-211609

[email protected]

Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság:

0266-324483

[email protected]

A Harmopánnal kötött szerződésről készült videófelvételek az alábbi hivatkozásokon tekinthetőek meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1142763365896889/

https://www.facebook.com/HargitaStudio/videos/2165569573695310/

A tej-kifli program kapcsán megjelent korábbi közleményeink az alábbi linken olvashatóak:

https://hargitamegye.ro/hirek/tej-kifli.html

Csíkszereda, 2019. január 17.

Loading

Válasz A Gál Mátyás
Válasz visszavonása

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.

2 Hozzászólások
  1. Gál Mátyás mondja

    Irtam a CEC BANKAL kapcsolatosan ami a rendörség mellet van ,kértem a panaszkönyvet hogy leirjam hogy jártam ,a gép lenyelte a 900 lejemet ,persze megvan ,majd honapok eltelte után kapom meg ,nyugtatak a két bank megoldja egymás közt de akinek lenyeli a bankártyáját az három honapot vár mig visszakapja,adig nincs pénze nem vasáról stb ,ez nem igazságos és ha elakarom mondani panaszomat akkor akadályba kerülök a főnökaszony azt mondta nincs panaszköny én eg mondtam hogy van de süket fülekre talált ,vissza élnek hatalmukal pedig az ügyfelek pénzéből kapják a fizetésüket sajnálom hogy sok ember ezt tapasztalja csak ők nem panaszkodnak nem mondják el vélt sérelmüket mert megszokták a hatalom elnyomó gépezetét,szomorú vagyok hogy a pénzemért ilyen gondokba keveredtem,nincs panaszköny akkor nincs is probléma.

    1. Borboly Csaba mondja

      Teljesen érthető, amit leírt, és teljes mértékben jogos a felháborodása. Az, hogy egy bankautomata „lenyeli” a befizetett pénzt, majd hónapokat kell várni a rendezésre, miközben Ön nem fér hozzá a saját pénzéhez, valóban elfogadhatatlan helyzet. Az pedig különösen aggasztó, hogy amikor kérte a panaszkönyvet, azt nem bocsátották rendelkezésére — pedig minden bankfiók köteles azt biztosítani az ügyfél kérésére. Ez nem szívesség, hanem jogszabályi kötelezettség.

      Javaslom, hogy a következő lépéseket tegyék meg:

      Írásban nyújtsa be a panaszát a CEC Bank központi ügyfélszolgálatához e-mailben vagy ajánlott levélben, hogy hivatalos nyoma maradjon.

      Amennyiben 30 napon belül nem kap választ, vagy az nem kielégítő, fordulhat a Román Nemzeti Bankhoz (BNR), illetve a Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz (ANPC) is.

      A panaszkönyv megtagadása önmagában is jogsértő, ezt külön is be lehet jelenteni az ANPC-nek.

      Sajnos sok ügyfél jár hasonlóan, és kevesen mernek szólni, mert megszokták, hogy a rendszer az egyszerű emberek kárára működik. Pedig pontosan az ilyen esetek hívják fel a figyelmet arra, hogy változtatni kell ezen a gyakorlaton.