www.borbolycsaba.ro

Székely termék mint gazdasági katalizátor?

 

Ma visszagondolva hihetetlennek tűnik, hogy tíz-tizenegy évvel ezelőtt nem volt Székely termék védjegy, nem igazán voltak feldolgozóink vagy helyi termékek a boltok polcain. Azt kell mondanom, szerencsések vagyunk, hogy nekünk megadatnak a mesés, üde hegyvidéki legelők, ahol a tehenek, juhok legelhetnek, hogy egyszer elindult egy olyan kezdeményezés, amely nyomán feldolgozók, szövetkezetek létesültek. Elkészültek az első helyi sajtok, tejtermékek, immár kapható olyan hústermék, amelyet helyi gazdák készítenek háztáji nevelésű jószágok húsaiból. Fejlődtünk, behoztunk olyan innovációs technológiákat, eszközöket, amelyek mindezt lehetővé teszik. Lett egy brand, amely mindezt összefogja, és a megye gazdaságának ez kell legyen az egyik alapja. Erre agroturizmust is építhetünk! Habár tény, hogy a Székely termék létrehozása az eddigi egyik legnagyobb megvalósításunk, ezenkívül még számos lépést tettünk annak érdekében, hogy Hargita megye gazdaságát fellendítsük. A teljesség igénye nélkül nézzünk egypár kezdeményezést, projektet ebben a témában!

Az elmúlt időszakban rengeteg támogatást igényeltünk olyan projektjeink megvalósításához, amelyek hozzájárultak a Hargita megyei vállalkozók versenyképességének növeléséhez, vállalkozói készségeik fejlesztéséhez. Ugyanis olyan Hargita megyét építünk, ahol a vállalkozók megkapják a megfelelő figyelmet és támogatást, odafigyelünk a beérkező igényekre, elvárásokra. A 2017-ben átadott székelyudvarhelyi inkubátorház, a Harghita Business Center sikertörténet: ma már teljes kapacitással működik, és további érdeklődők vannak a várólistán. Az inkubátorház minden évben gazdag programkínálattal, előadásokkal, képzésekkel segíti a vállalkozókat. A legkülönfélébb szektorokból számos vállalkozás teljesít sikeresen ma, az inkubátorház égisze alatt. Ma már van a megyében programozó- és dizájnercég, munkaközvetítő iroda, ma már meg tudunk oldani feladatokat, munkákat „házon belül”, amelyeket pár évvel ezelőtt kénytelenek voltunk kiszerződni, akár külföldi cégekre bízni, és erre a megvalósításra rendkívül büszke vagyok, arról nem is beszélve, hogy ezek az árnyalatnyi dolgok mennyit képesek segíteni a megye gazdaságán. Most már gondolkozhatunk azon, hogy melyek azok az ágazatok, amelyeket segíteni érdemes, amelyek akár hiánycikket jelenthetnek a piacon. Első gondolatom a textilipar, hiszen ez az egyik legnagyobb hagyományú ágazat, a székely népi motívumok, viseletek pedig a világon a legcsodálatosabbak, ez már egy jó kiindulási pont.

A továbbiakban tehát szeretnénk, ha minél több vállalkozás indulna, ezért Csíkszeredában, Székelykeresztúron, Gyergyóban és Balánbányán is épülni fog egy-egy inkubátorház, Madéfalván és Csíkszentdomokoson pedig ipari parkot létesítünk. A vállalkozási kedvet erősítve fogjuk beindítani az E-COOL projektet, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az inkubátorházak és ipari parkok létesítése itthon maradásra ösztönzi a fiatalokat, gazdákat, vállalkozókat, emellett pedig hozzájárul ahhoz, hogy a megyében az életszínvonal egyre jobb legyen. Ezt a kezdeményezést akár össze is köthetjük a barnamezős revitalizációs programunkkal – miért ne épülhetnének ezek az ipari parkok és inkubátorházak akár ezekre a területekre, ezáltal új funkciót kölcsönözve? Ha már területekről van szó: tudom, mennyi vita van a telkek tulajdonjogaival kapcsolatban, ezért a következő időszakban szeretnénk elindítani egy folyamatot, amely által ezeket a tulajdonjogokat rendezni tudjuk.

A vidékfejlesztési egyesületünkkel szervezett tanfolyamokon több százan vettek részt. Ezeket a képzéseket (sajtkészítő, méhész, gyümölcstermelő), tanfolyamokat folytatni fogjuk, mert egyértelmű az eredménye: aki azelőtt talán külföldön kereste a megélhetést, ma egész családját el tudja tartani a kisvállalkozásából. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Székely termék története. Már tíz éve annak, hogy az első Székely termék tanúsítványt átadtuk, ma azt mondhatjuk, kezdeményezésünk sikeresnek bizonyult, ezért teszünk egy lépést előre: már tervezzük a Kiváló minőségű székely termék tanúsítványt, mert tudjuk, hogy gazdáink képesek még magasabb minőségű termékeket produkálni. Lehet Székely termék egy turisztikai vagy vendéglátó egység? Kapásból tudnék mondani jó pár olyan éttermet a környéken, akik méltóak lennének erre a címre, ezért meg fogjuk teremteni ennek lehetőséget ezeknek az egységeknek is. Például tervünk a Székely szolgáltatás minősítés bevezetése, amelyet a hagyományos termékeket hagyományos módon felszolgáló panzióknak és más vendéglátóhelyeknek ítélnénk oda.

De tudják, mit várok a legjobban? Azt, hogy a székely egyetemista Kolozsváron is, de akár Budapesten is ne csak szeretetcsomagban kapja meg a jóféle hazai kolbászt, sajtot, túrót, szalonnát, hanem ő maga is megvásárolhassa bármikor magának Erdély, de akár Magyarország, Kárpát-medence bármely pontján. Tudom, meredek gondolat, de hiszek abban, hogy meg tudjuk csinálni! Láttuk, tíz év alatt mennyi mindenre képesek voltunk, ezt szem előtt tartva menjünk előre!

A szépvízi és keresztúri tejfeldolgozó sikere is azt támasztja alá, hogy igény van a helyi termékekre, szükség van ezekre az üzemekre. Hozzunk létre hát vágóhidat, húsfeldolgozót, zöldségfeldolgozót! De még a gyapjút is hasznosíthatjuk, gondoljunk csak a textilipar fellendítésére, varrhatunk belőle népviseletet! Azt szeretnénk, hogy minél több olyan termék szülessen a jövőben is, amely a Székely termék védjegyet viseli. Létünkhöz régen hozzátartozott a famegmunkálás, mostanában ez a fajta tevékenység kezdett újra teret kapni, egyre nagyobb értéke van a kézzel készített bútoroknak. Van is ilyen Székely termék. De mi nagyot álmodunk: szeretnénk létrehozni egy székely bútoripari márkát! Ezért is szeretnénk fejleszteni az erdőgazdálkodást, támogatni a fából történő építkezést, hisz mindenünk megvan hozzá, a technológia beszerzése pedig nem lehet akadály.

A megye gazdaságának élénkítése szempontjából azt is meg kell említenem, hogy két éve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház elkezdte kutatási együttműködését, amelynek első igazi fontosságát a mostani világjárvány alatt tapasztaltuk. Ugyanígy, a koronavírus-járvány idején különösen hasznos és szükséges lépésnek bizonyult az is, hogy elkezdtük a közigazgatás digitalizálását. Szintén a Sapientia-egyetemmel sikerült egy tízmillió euró értékű fejlesztési-kutatási projektet megalapozni, amellyel a Hargita megyei élelmiszeripar fellendítését tervezzük. De nem csak erről van szó: számos munkahelyet tudunk teremteni ezáltal. Azoknak a fiataloknak, akik távol dolgoznak, a hazajövetel perspektíva lehet, ugyanis a projekt által szakmai tudásukat szülővárosukban hasznosíthatják, kamatoztathatják. A projekt által olyan vállalkozásokat lehet létrehozni, amelyek innovatív módon magas hasznot hoznak, és olyan munkahelyeket teremteni, amelyek a magas szintű tudásigény mellett magas béreket is biztosítanak.

Az eddigi tapasztalat tehát azt mutatja, hogy jó kezdeményezéseink vannak, jó az az irány, amelyben gondolkodunk, és amely által Hargita megye nemcsak innovatív lesz, de a gazdasága is élénkül. Ezért dolgozunk a következő években is, a hit, munka, bizalom jegyében!

158 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...